Szanyi Tibor szerint a Fidesz pénzeli a Momentum mozgalmat Haris Éván keresztül

POLITIKA
2017 február 24., 12:28
comments 511

Szanyi Tibor a délután derekától kezdve már egészen extrém dolgokat szokott posztolni az internetre, de most egy, a Pesti Srácoknak adott interjúval még ezeken az erős megnyilatkozásain is túltett.

A beszélgetés legerősebb része egyértelműen az, amikor Szanyi anélkül, hogy nemhogy bizonyítékot hozna, de akár csak egyetlen gyanús momentumot megemlítene, kvázi tényként állítja, hogy az új ellenzéki mozgalmat százmilliós nagyságrendű összeggel támogatja Haris Éva pszichológus, Haris György üzletember felesége. Szanyi "bizonyítéka" annyi, hogy nem tudja elképzelni, hogy fiatal emberek a szabadidejükben képesek legyenek olyasmire, amihez az ő pártjának eszerint százmilliók kellenek. Az interjú külön pikantériája, hogy a Haris-szálat többet között maga a Pesti Srácok dobta be annak idején, amikor a kormánymédia ugyanazon a napon, összehangoltan rátámadt a Momentumra, természetesen ők is bármiféle alátámasztás nélkül:

Miután párttá alakulnak, MSZP-s szavazókat is maguk mellé állíthatnak. Az irigység, meg az aggódás beszél Önből?

Miért lennék irigy egy fondorlatokkal teli, nem túl korrekt mozgalomra? Akár hiszi, akár nem, az MSZP-n belül már hónapok óta nyílt titok volt, hogy a Haris Éva gründol valamit, és milyen érdekes, hogy a Momentum mögött éppen Haris Éva, meg a pénze tűnik fel. Ez számomra világosan az Éva műve, mert ingatlanmogul férje segítségével megvan az a képessége, hogy finanszírozzon egy új alakulatot.

Vigyázzon! Amikor a PestiSrácok.hu elsőként megírta, hogy Haris Éva áll a Momentum mögött, akkor az ellenzéki sajtó, a 444.hu vezetésével álhírgyártással vádolt meg minket, szóval Ön is gyorsan álhírgyártó lehet a 444 címlapján.

Márpedig én akkor is azt mondom, hogy ez számomra az Éva műve, ebben nincs kétségem. Lehet, hogy sokakkal még el lehet hitetni, hogy nulláról lehet hálózatot építeni, de mi tudjuk, hogy az kegyetlenül sok pénzbe kerül. A hálózatépítést aranyos, helyes, munkanélküli, fizetés nélküli szabadságon lévő fiatalok pont nem tudják megcsinálni. Ez bizony több százmilliós tétel, amelyet nem lehet csak úgy leakasztani a falról. Haris Éva szerepe számomra világos, a gyanúm pedig az, hogy Haris Éván keresztül akár a Fidesz is pénzelheti a Momentum Mozgalmat.

Rajongója az összeesküvés-elméleteknek? Csak nem azt akarja mondani, hogy a Fidesz az olimpiát is képes beáldozni annak érdekében, hogy tovább szalámizza a baloldalt?

Nem szeretem az összeesküvés-elméleteket. Én annyit mondtam, hogy tartsuk nyitva a szemünket, ne csak nézzünk, lássunk is! A Momentumnak leginkább apropó és ziccer volt a budapesti olimpia, a mozgalomnak más a küldetése.

Most pedig jöjjön egy válogatás az interjú legerősebb szanyizmusaikból:

  • Fekete-Győr András előre begyakorolt szerepet játszott, az volt a célja, hogy a ‘Szanyit’ provokálja. Belém rúgott, kvázi felkapaszkodva a viszonylagos ismertségemre.
  • Az ominózus Nyugati téri akció után többen meg is kérdezték tőlem, hogy miért nem vágtam szájba Fekete-Győr Andrást, amelyre most is az a válaszom, hogy azért, mert az ügyet fontosabbnak tartottam.
  • Eleve érdekes hozzáállás, ha először leszögezem, hogy politikusok ne páváskodjanak körülöttem, majd azon vinnyogok, hogy a pártok, de főleg az MSZP nem segít. Az a mozgalom, amely ilyen ostoba fondorlatokkal próbálkozik zászlót bontani, nem feltétlenül jelent jót a jövőre nézve.
  • Akár hiszi, akár nem, az MSZP-n belül már hónapok óta nyílt titok volt, hogy a Haris Éva gründol valamit, és milyen érdekes, hogy a Momentum mögött éppen Haris Éva, meg a pénze tűnik fel. Ez számomra világosan az Éva műve, mert ingatlanmogul férje segítségével megvan az a képessége, hogy finanszírozzon egy új alakulatot.
  • Ácsi! Az egész 4-es metró ügye, meg az OLAF-jelentés ránk van kenve, pedig nem a párt lopott. Akik a beruházás körül sündörögtek, na ott kell keresni a tolvajokat. Marha sokan ott kavircoltak, és főleg olyanok, akik ilyen-olyan pártokra hivatkozva ügyeskedtek.
  • Abban is lássunk világosan, hogy ezt a jelentést nem egészen az OLAF apparátusa írta, hanem négy magyar ember. Szeretném tudni, hogy kik ők, mi a múltjuk?
  • A bűnösök bűnhődjenek! Aki lopott, az magának lopott, nem az MSZP-nek. Mi úgy le vagyunk gatyásodva, mint a disznó.
  • Puch László két székházból is kipenderítette az MSZP-t. Előbb a Köztársaság térről, majd a Jókai utcából is mennünk kellett, hogy aztán Puch beköltöztethesse oda a saját cégeit. Puch László művelete maga a meztelen csiga hadművelet: az MSZP-nek se gerince, se háza ne legyen, de létezzen! Aki az MSZP-t kitúrta a ‘templomaiból’, az számomra gazember. A szememben ő gazemberré vált.
  • Látva a kormány népszavazáshoz való viszonyát, az LMP mindent elkövet, hogy ne tudjanak belekötni a kérdésükbe – hangsúlyozta Szél Bernadett arra a felvetésre, hogy Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője korábban megpróbálkozott egy népszavazási kérdéssel, de az nem sikerült, mert a határozat szerint a referendum nemzetközi szerződést írna felül.
  • 2014-ben én téptem a számat, hogy Gyurcsánnyal nem, nem, nem és nem. Én voltam a Mr. Nyet! Amikor 2014 februárjában, egy vasárnapi napon felhívott a Mesterházy Attila, hogy tájékoztasson, létrejött az összefogás, akkor egy percen át hosszan kitartva ordítottam, hogy neeeeeeeee! Pont úgy, mint a sportriporterek a gólnál. A feleségem is berohant a konyhába, hogy rosszul vagyok-e?
  • A felsőbb zónák erősen fertőzöttek. Párttag szintjén nincs kollaboráns, de ahogy mész feljebb, egyre romlottabb a levegő. A pártelnökség van a táplálkozási lánc csúcsán, és néhányukban konkrétan azt látom, hogy kollaboránsok.


Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.