Országos korrupciós feketelista készül Németországban azokról a cégekről, melyek nem indulhatnak közbeszerzésen

külföld
2017 február 25., 14:19
comments 57

A német gazdasági minisztérium állította össze azt a törvénytervezetet, melynek elfogadása esetén létrejöhetne egy országos korrupciós adatbázis, melyben nyomon követhető lenne minden vállalat, amit csalás vagy egyéb szabálysértés miatt ítéltek el. Az adatbázist utána arra használnák, hogy ez alapján a súlyosabb szabálysértést elkövető cégeket öt évre, a kevésbé súlyos vétségeket elkövetőket pedig három évre tiltanák el minden közbeszerzéstől, tartományi, szövetségi és helyi önkormányzati szinten is. 

A cél az, hogy közpénzből csak olyan cégekhez mehessen megrendelés, melyek tiszteletben tartják a versenyszabályokat és nem követtek el szabálytalanságokat. 

Természetesen a jelenlegi törvények is lehetővé teszik, hogy korrupció miatt elítélt vállalatokat kizárjanak közbeszerzésekből, de a német államszerkezet összetettsége miatt sokszor gondot okoz, hogy egy-egy pályáztató pontos információt kapjon arról, hogy egy adott cég ellen zajlik-e valahol eljárás. 

Berlin, Hamburg és több más német tartomány jelenleg is fenntart hasonló adatbázisokat, de közel sem tökéletes az információáramlás a tartományok között, ráadásul tartományokként más-más szabályok és kritériumok mentén kerülhetnek bele cégek az adatbázisokba. 

A törvénytervezet szerint a minimálbér-szabályok megsértése és más munkaügyi vétségek is okot szolgáltathatnak majd a listára kerülésre, ugyanakkor a cégeknek lehetőségük lesz leszedetni magukat onnan, ha bevezetnek bizonyos ellenőrző és megelőző intézkedéseket. 

A törvénytervezet jelenleg a kormány előtt van egyeztetésre, onnan mehet majd tovább a parlament elé. (Reuters)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.