Trump sokkal többet költene fegyverkezésre, Obama egészségügyi reformját pedig azonnal eltörölné

külföld
2017 március 01., 06:40

Donald Trump kedden megtartotta az évértékelő beszédét, amiben arról beszélt, hogy „megújítja az amerikai szellemet”.

  • Az elnök megígérte, hogy jelentősen növelik a hadügyi kiadásokat, amivel „újjáépítik” az amerikai hadsereget.
  • Felszólította a kongresszust, hogy helyezze hatályon kívül Barack Obama egészségbiztosítási rendszerét.
  • Könnyíteni akar a középosztály adóterhein.
  • Arra kérte a kongresszust, hogy fogadja el az ezermilliárd dolláros infrastruktúrafejlesztési csomagját.
  • De hatalmas tapsot kapott akkor is, amikor bejelentette, hogy eltünteti a Föld színéről az Iszlám Államot.
  • A NATO-nak azt üzente, hogy erősen támogatja a szövetséget, de a pénzügyi kötelezettségeit minden tagállamnak teljesítenie kell. 

Az amerikai elnök keddi kongresszusi beszédében teljesen új egészségbiztosítási törvény megalkotását ígérte. A republikánus politikusok ovációval és alig szűnő tapssal, a demokrata pártiak pedig lefelé mutató hüvelykujjal fogadták, amikor Trump elnök arra szólította fel a kongresszust, hogy helyezze hatályon kívül az Obamacare néven ismert egészségbiztosítási törvényt, és fogadjon el új egészségbiztosítási rendszert.

Donald Trump mögött a kongresszusban - Fotó: AFP/Jim Lo Scalzo/EPA/Pool / Anadolu Agency
photo_camera Donald Trump mögött a kongresszusban - Fotó: AFP/Jim Lo Scalzo/EPA/Pool / Anadolu Agency

Hangsúlyozta, hogy az egyéni felelősségvállaláson alapuló új rendszerből nem maradnak ki a ritka betegséggel küszködők, és azok sem, akiknek a biztosítás megkötése előtt már komoly betegségük volt. A szerény jövedelműek egészségügyi ellátását segítő Medicaid-programmal kapcsolatban az egyes szövetségi államok kormányzói nagyobb önállóságot kapnak.

A kongresszustól azt is kérte, hogy fogadja majd el az infrastrukturális beruházásokra előterjesztendő, közel ezermilliárd dolláros csomagot. Azt mondta, a nemzet újjáépítéséhez mindenképpen szükség van, és ez több millió új munkahelyet is teremt majd.

Fotó: AFP/Pool/Jim Lo Scalzo
photo_camera Fotó: AFP/Pool/Jim Lo Scalzo

Szerinte felelőtlenség kontroll nélkül beengedni az Egyesült Államokba olyan helyekről érkezőket, ahol nem lehet őket megfelelőképpen ellenőrizni.Donald Trump leszögezte, hogy megvédi Amerikát a „radikális iszlám terrorizmustól”. Megerősítette, hogy az amerikai-mexikói határra ígért fal megépül. Úgy fogalmazott, hogy nemsokára megkezdődik „egy nagy-nagy fal építése a déli határokon"”.

Az amerikai elnök hangsúlyozta, hogy betartatják a bevándorlási törvényt, és kormányzata mindent megtesz annak érdekében, hogy az amerikai települések biztonságosak legyenek. „Mi azt akarjuk, hogy minden amerikai sikeres lehessen, de ez nem történhet meg káoszban, amikor a törvénytelenség az úr”. Ugyanakkor utal arra is, hogy azok, akik nem követtel el bűncselekményeket, megkaphatják a legális tartózkodási engedélyt.

A BBC megjegyezte, hogy a legnagyobb ováció akkor tört ki, amikor az özvegynek öltözött Melania Trump is megjelent a helyszínen - Fotó: Somodevilla/Getty Images/AFP
photo_camera A BBC megjegyezte, hogy a legnagyobb ováció akkor tört ki, amikor Melania Trump is megjelent a helyszínen - Fotó: Somodevilla/Getty Images/AFP

Az elnök emlékeztetett rá, hogy választási ígéreteit eddig betartotta. Felsorolta, hogy mely nagyvállalatok vezetőivel tárgyalt eddig munkahelyteremtés és a munkahelyek megőrzése érdekében.

Donald Trump a kongresszusi beszédében újra ígéretet tett az amerikai haderő újjáépítésére.

Kiemelte, hogy az előirányzott, jelentősen megnövelt védelmi költségvetés nem csupán a haderő újjáépítését szolgálja majd, hanem a háborús veteránok körülményeinek és ellátásának javítását is.

Fotó: AFP/Pool/Jim Lo Scalzo
photo_camera Fotó: AFP/Pool/Jim Lo Scalzo

Donald Trump megismételte, hogy kormánya erőteljesen támogatja a NATO-t, de a NATO-partnereknek eleget kell tenniük pénzügyi kötelezettségeiknek. Hozzátette: „nagyon erős és őszinte viták után” a NATO-partnerek kezdik is teljesíteni a kötelezettségeiket. Trump egyértelművé tette, hogy akár a NATO-beli, akár a közel-keleti vagy a csendes-óceáni partnerországokról van szó, azt várja, hogy közvetlen és jelentős szerepet vállaljanak a stratégiai és katonai műveletekben, és fedezzék a költségek rájuk eső részét. (BBC/MTI/New York Times)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.