Eldőlt: az iraki hadsereg körbekerítette az Iszlám Állam Moszulban maradt harcosait
2017 március 01., 21:46
Elég álszent és önző dolog mindenen felháborodni
Amikor emberek nyilvánosan felháborodnak (mondjuk lázasan kommentelnek vagy ismerőseiknek jajveszékelnek) olyan igazságtalanságok miatt, amelyek egyébként személyesen nem érintik őket, azt többnyire nem azért teszik, mert a világ egy picit megint rosszabb hely lett, és mindannyian önzetlenül azt szeretnénk, hogy a világban virágozzék a jó.
Egy nemrég publikált amerikai szociálpszichológiai kutatás szerint az ilyen felháborodás mögött többnyire önző motivációk állnak: egyszerűen csak kevésbé akarjuk magunkat felelősnek, bűnösnek érezni az általunk vagy közösségeink által elkövetett igazságtalanságok miatt - írja a Reason.
Ha háborús képeket lapozgatva felháborodunk azon, ami Moszulban zajlik ezekben a hónapokban, morálisan elítéljük és megvetjük a háborúzó feleket, azt többnyire nem önzetlen együttérzésből tesszük, hanem azért, hogy egy kicsit jobb embernek érezzük magunkat.
A nyilvános felháborodás általában azt a célt szolgálja, hogy megerősítsük csoportidentitásunkat, és ezáltal értékesebbnek tartsuk magunkat.
Zachary Rothschild, a Bowdoin College, és Lucas Keefer, a Southern Mississippi egyetemének pszichológiaprofesszorai a bűntudat eredetének vizsgálatával jutott erre a következtetésre. A bűntudat az egyik legintenzívebb és az leginkább fenyegető érzés, abban az értelemben mindenképp, hogy az ember nagyon sok trükköt bevet elkerülése, eltemetése, elhessegetése érdekében.
A bűntudat azért alattomos dolog, mert az ember alapvető moralitását kérdőjelezi meg: azt vonja kétségbe, hogy érdemes ember vagyok-e egyáltalán. A kutatások azt mutatják, ha bűntudat érzése fenyeget, arra gyakran nem a tetteink vagy hozzáállásunk megváltoztatásával reagálunk, hanem egy tőlünk független kérdésben kezdünk nyilvános moralizálásba, hogy ezzel megerősítsük emberi tartásunkat. Vagy legalábbis annak az érzetét.
Rotschild és Keefer öt különböző kutatást folytattak le, hogy igazolják ezt az állítást. A tudósok megpróbálták bemutatni a kapcsolatot düh, empátia, egyéni illetve közösségi bűntudat, önértékelés és a morális felháborodás kifejezése között.
Minden tanulmányhoz amerikai válaszadók új csoportját választották ki, akiket kitalált és túlzó állításokkal szembesítettek. Az egyik írás a fejlődő országokban zajló kizsákmányolással, a másik a klímaváltozással kapcsolatban állított nagyot. A klímás csoport fele arról kellett olvasson részletesen, hogy ha az emberi faktort vizsgáljuk, a globális felmelegedés szinte kizárólag az amerikai fogyasztóknak "köszönhető", a másik fele viszont azt kapta meg, hogy a kínaiak a felelősek.
A kizsákmányolós csoport egyik felében arra emlékeztették a résztvevőket, hogy a legkülönbözőbb formában ők is folyamatosan hozzájárulnak a gyerekmunka, a fekete munka és a rabszolgatartó ázsiai ruhagyárak fenntartásához, a többieket pedig azzal szembesítették, milyen elkeserítőek az állapotok például az Apple gyáraiban, ahol a cég képtelen (vagy nem hajlandó) felszámolni az áldatlan állapotokat.
A résztvevőknek kérdőíveket kellett kitölteniük és különböző gyakorlatokat végeztettek velük, hogy megtudakolják személyes meggyőződésüket az egyes kérdéskörökkel kapcsolatban. Kikérdezték tőlük azt is, éreznek-e akár személyes vagy kollektív bűntudatot, mennyire "dühösek" azokra a nemzetközi vállalatokra, amelyek kizsákmányolják az embereket vagy tönkreteszik a környezetet, illetve szerintük hogyan kellene megbüntetni őket. A válaszok alapján öt érdekes megállapításra jutottak:
1. A személyes felelősségérzet érzése egy jelenséggel kapcsolatban növeli a morális felháborodást egy harmadik féllel szemben
Azok az amerikaiak például, akik előzetesen arról olvastak, hogy az amerikaiak tehetnek a leginkább a klímaváltozásról, jobban felháborodtak a nagy olajvállalatok által okozott környezeti pusztítás miatt, mint azok, akiket azzal hangoltak a kísérlet előtt, hogy a felmelegedés elsősorban a kínaiak bűne.
2. Minél inkább érintett maga a megkérdezett is, annál magasabb erkölcsi mércével fogja elítélni a harmadik felet
Aki például a kísérlet elején a ruhagyárak kizsákmányolásáról olvasott, majd utána értékelnie kellett saját sztenderd fogyasztási szokásait, azaz emlékeztették arra, hogy maga is nagyban hozzájárul a jelenség továbbéléséhez, sokkal harsányabban fel volt háborodva a cégek helyenként rabszolgatartással felérő munkakörülményei miatt. Sőt, minél bűnösebbnek, minél inkább érintettnek érezték magukat a megkérdezettek, annál inkább gondolták fontosnak, hogy a harmadik fél valamilyen büntetésben részesüljön.
3. Akiknek lehetőségük nyílt arra, hogy kifejezzék felháborodásukat, azoknak csökkent a bűntudata saját csoportja által elkövetett bűnök miatt
Azok közül, akiket azzal hülyítettek, hogy a klímaváltozás az amerikaiak bűne, azoknak lett nagyobb bűntudatuk, akiknek nem volt lehetőségük nyilvánosan mást okolni emiatt. Viszont ha volt lehetőségük a felelősséget ráhárítani mondjuk egy hipotetikus nagyvállalatra, csökkent bűntudatuk azokhoz képest, akikkel a kínaiak felelősségéről szóló cikket olvastatták el. Viszont azoknak, akik csak Kínáról olvastak, mindegy volt, hogy hőböröghettek-e vagy sem, mert nem érintette a bűntudatukat.
4. Akiknek volt lehetőségük kiakadni a cégeken, azok magasabbnak érzékelték a személyes morális mércéjüket
Morálisan rosszabbul ítélték meg magukat azok az amerikaiak, akik az amerikaiak felelősségéről szóló cikket olvasták, mint azok, akik a kínaiakról szólót - de csak akkor, ha nem volt lehetőségük mást okolni (!). Ha volt lehetőség kiengedni a gőzt, morálisan megítélni a hibázó cégeket, kiegyenlítődtek a számok, és az amerikaiakról szóló cikket olvasók ugyanannyira tartották magukat "értékesnek", mint a kínaiakról szóló cikket olvasók.
5. A bűntudat által indukált morális felháborodás csökkent, ha az érintetteknek lehetőségük volt más módon javítani saját megítélésüket
Az egyik csoport tagjait kifaggatták arról, mennyire érzik kollektív felelősséget a kizsákmányolással kapcsolatban. Ezután a csoport egyik felét arról kérdezték, hogy mitől lett jó és rendes ember, majd az egész csoportot értékelték és tesztelték empátia és morális felháborodás szempontjából. Akinek volt módja kifejezni, mitől gondolja magát jónak, később nem maradt már igénye arra, hogy felháborodjon azok ellen, akik szerinte rosszat cselekednek.
A kutatók egyik fontos következtetése az, hogy egy külső erővel szemben alkotott morális ítélet gyakran ered abból, hogy a saját csoportunk erkölcsi/morális megítélését fenyegetés éri.
Ez valójában tehát elég álszent dolog, mert inkább szól az önértékelésről, mint egy rajtunk kívül álló kérdés morális megítéléséről. Hogy konkrétan a saját csoport milyen dimenzióban értendő, politikai, vallási, kulturális vagy akármilyen, az szinte lényegtelen, a lényeg, hogy az illető identitásához adott csoporthoz kapcsolódjon.
A megállapítások azt is sugallják, hogy a morális felháborodásnak valójában egyfajta protektív funkciója is van: segít bennünket abban, hogy megerősítsük csoportidentitásukat, és kicsit jobban szeressük magunkat.
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.