Mégis elítélték a filmrendezőt a magyar történelem első szadomazo-perében

belföld
2017 március 06., 10:58
comments 263

Bűnösnek mondta ki másodfokon a Fővárosi Törvényszék azt a férfit, akit első fokon még felmentettek a súlyos testi sértés kísérletének vádja alól a nagy port kavart, úgynevezett újpesti szadomazóperben.

A sztori hihetetlen módon még a Bajnai-kormány idején, 2010. januárjának közepén indult, amikor a rendőrség egy nő feljelentése után lerohant egy újpesti, szadomazo szexfilmek forgatására berendezett stúdiót. A nő azt állította, hogy korábban ugyanitt jelentkezett egy filmforgatásra, ahol megbeszélték, hogy ha túl sok a kínzás, egy bizonyos jelszó bemondása után azonnal leállnak a jelenettel. A nő szerint az egyik snitt közben, amikor éppen egy másik nő ütlegelte, neki már sok volt a fájdalom, amit jelzett is, mire a rendező csuklyás jelmezben odalépett hozzájuk és 26 percen át ütlegelte őket brutálisan, az akaratuk ellenére.

Az ügyben súlyos testi sértés miatt indult büntetőeljárás. A per azért is pikáns volt, mert azt a feljelentő sem tagadta, hogy szabad akaratából jelentkezett a forgatásra, illetve az is hamar tisztázódott, hogy a résztvevőkkel jó előre közölték, hogy a forgatás fájdalommal és ütésnyomokkal fog járni.

A hihetetlenül elhúzódó eljárás közben az is kiderült, hogy az egész jelentsorról megmaradt a videófelvétel, ami elárulja, hogy bár a két nő szerint valami "Hagyd abba könyörgök, nagyuram!"-jellegű menekülőjelszó volt megbeszélve, amit ők ki is mondtak, a filmen nem szerepel semmi ilyesmi. A tárgyalás során az egyik sértett ezt nyíltan el is ismerte, ekkor már azt állítva, hogy a férfinek a nézéséből kellett volna tudnia, hogy ki akar szállni a felvételből. Az orvosszakértő közben megállapította, hogy a két amatőr pornószínésznő sérülései 8 napon belül gyógyulóak voltak.

A bíróság első fokon fel ismentette a rendezőt, akit most másodfokon bűnösnek mondtak ki két rendbeli súlyos testi sértés bűntettének kísérletében, és ezért 1 év 6 hónap börtönbüntetésre és 800000 forint pénzbüntetésre ítélték. A szabadságvesztés végrehajtását a bíróság 2 év próbaidőre felfüggesztette.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.