Menekült gyerekekhez keres befogadó szülőket a magyar SOS Gyermekfalu

társadalom
2017 március 06., 16:54

Közleményt jelentetett meg honlapján az 134 országban működő SOS Gyermekfalvak magyarországi alapítványa, amely a Magyarországot is érintő menekültválság kitörését követően, 2015. decemberében indította el önálló menekült programját befogadó állomásokon és tranzitzónákban. 

Az SOS tolmácsolással, pszichológiai támogatással, adományokkal, orvosi és szociális ellátással segíti az erre rászoruló kiskorúakat, függetlenül azok állampolgárságára. Most bővítik a programot,  

befogadószülőket keresnek menekült gyermekek befogadására, a "gyerekekről való átmeneti gondoskodás céljából".   

AFP PHOTO / AXEL SCHMID
photo_camera AFP PHOTO / AXEL SCHMID

"Amikor egy gyermek veszélynek van kitéve háború, vagy akár természeti katasztrófa miatt, fel kell lépnünk annak érdekében, hogy a lehető leggyorsabban kiemeljük a vészhelyzetből, átsegítsük a krízisen és biztonságba helyezzük" - írják a közleményben.  

Az SOS évtizedek óta működik együtt helyi hatóságokkal számos országban humanitárius katasztrófák kezelésében. Most Magyarországon bővítenék a programot az átmeneti befogadási kezdeményezéssel. 

Kiemelik, hogy a menekült hátterű gyerekek különösen sérülékeny csoport, tagjai potenciális áldozatai lehetnek emberkereskedelemnek, prostitúciónak, szervkereskedelemnek, és minden lehetőséget meg kell ragadni, hogy ez a típusú "migrációs veszélyeztetettség" csökkenjen. Úgy tudjuk, a befogadásra váró gyerekek közül többen a felszámolás előtt álló fóti gyermekváros lakói.

Az SOS honlapján részletezi, kik lehetnek potenciális befogadói a gyerekeknek: 

  • Aki elhivatottságot és motivációt érez arra, hogy segítsen a legkiszolgáltatottabb sorsú gyerekeknek, átmenetileg gondoskodjon róluk, abban az időszakban, amíg a gyermek Magyarországon tartózkodik
  • 24. életévét betöltötte
  • Büntetlen előéletű
  • A nála elhelyezett gyermeknél minimum 18. évvel idősebb
  • Személyisége és egészségügyi állapota alapján alkalmas arra, hogy gondoskodjon a nála elhelyezett gyermekről
  • Elvégzi a befogadószülők számára indított tanfolyamot (a jogszabályokkal összhangban)
  • A gyermek befogadására alkalmas ingatlannal rendelkezik
  • Előny: Ismeri a menekült gyermekek valamely származási országának  nyelvét, kultúráját, vagy legalább rendelkezik más kultúrákban szerzett tapasztalattal, nyitott a kultúrák közötti találkozásra, együttműködésre

A befogadószülő feladata gondoskodni a rábízott gyermek "testi, lelki, érzelmi szükségleteiről, saját háztartásában nevelve a gyermeket, átmeneti gondoskodást nyújtva számukra", együttműködve a gyermekfalvak menekült programjának munkatársaival, a gyermek hivatalos gyámjával.

A befogadót ezért "hivatalos bérezés, foglalkoztatási jogviszony és a gyermekek után járó ellátmány illet meg", és részt vehet a szakmai képzéseken, szupervíziókon.  

Önéletrajzzal és motivációs levéllel a neveloszulo@sos.hu email címen lehet jelentkezni.