Lemondott a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara vezetése, miután kiteregették a szervezet belső ügyeit

gazdaság
2017 március 08., 17:41
comments 201

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) elnöksége és az ellenőrző bizottság visszaadja mandátumát az új testületek, tisztségviselők megválasztásáig a 2017. március 30-ra összehívott küldöttgyűlésen.

Korábban a Napi.hu írt arról, hogy a BKIK jelenlegi és tavaly lemondott vezetése erősen megkérdőjelezhető szerződéseket kötött, luxusutakra és méregdrága konferenciákra-fogadásokra költött és a vezetőség tagjai egymás cégeit bízták meg jól fizető megbízásokkal.

Erre a szervezet február közepén eltávolított főtitkára, Szentesi Lászlóné hívta fel a figyelmet, de az általa elvégzett átvilágítás eredményeit félredobva éppen neki mondtak fel.  

Korábban Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara azt mondta, hogy véleménye szerint a helyzet vállalhatatlan az országos szervezet és a többi tagszervezet számára, a budapesti kamaránál feltárt ügyek jó része ugyan csak etikailag elfogadhatatlan, de az állapot tarthatatlan. Parragh azt is bejelentette, hogy a BKIK vezetésére várhatóan egy kamarai megbízottat neveznek ki.

A BKIK mostani közleménye szerint az elnökség felkérte a tagozatokat, hogy tegyék meg a szükséges lépéseket a tisztújító jelölésekhez. 

Az elnökség a BKIK jelenleg egyéb tisztséget be nem töltő tiszteletbeli elnökeit felhatalmazta, hogy aktív közreműködésükkel támogassák a főtitkárt, valamint az egyéb kamarai testületek munkáját, a választást. 

A BKIK felkérésére Dunai Péter, Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKKI) főtitkára - Parragh László MKIK elnök megbízásából - segítséget nyújt a BKIK belső szabályzatainak, szervezetének egyszerűsítésében, megújításában - közölte a budapesti kamara. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.