Balog Zoltán: Magyarországon Szent István óta nem épült annyi templom, mint az elmúlt tíz évben

Csütörtökön írta alá azt a megállapodást Balog Zoltán és Tyihon podolszki püspök, a Magyar Ortodox Egyházmegye kormányzója, ami szerint három ortodox templom felújítását és egynek az építését támogatja a kormány 2,4 milliárd forint értékben. A miniszter az aláírás előtt elmondta, hogy a budapesti Petőfi téri, a miskolci és a tokaji ortodox templomot újítják fel, az új templom pedig Hévízen épül majd fel.  

"Magyarországon Szent István óta nem épült annyi templom, mint az elmúlt tíz évben. Az új templom építése azt szimbolizálja, hogy Magyarországot egyszerre szeretnék a nyugati és a keleti kereszténység örökségén építeni,"

mondta Balog, aki szerint az állam az egyházak támogatásával nemcsak egy intézményt támogat, hanem olyan társadalmi értékeket is, amelyek nélkül egy szekuláris állam sem tud létezni. Az állam és az egyház együttműködése az emberi közösség érdekében történik, tette hozzá. (MTI)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.
;