Négyszáz amerikai katona érkezett Szíriába, hogy visszafoglalják Rakkát az Iszlám Államtól

külföld
2017 március 09., 17:23
comments 63

A amerikai légierő ezredese, John Dorrian csütörtökön jelentette be, hogy négyszáz amerikai katona érkezett a napokban Szíriába, hogy a Szíriai Demokratikus Erők és a Szíriai Arab Koalíció erőit támogatva harcoljanak az Iszlám Állam ellen. Az utánpótlás többek közt egy tüzérségi egységet és egy ranger csapatot is tartalmaz. Rajtuk kívül nagyjából 500 amerikai katona vesz részt a szíriai koalíciós erők fellépésében, ami november óta Rakka ostromgyűrűbe zárásán dolgozik.

Dorrian szerint néhány héten belül sikerül körbezárni az Iszlám Állam szíriai bázisát, és megkezdődhet a bevonulás. (BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.