Végrehajtás miatt szedik el a fideszes politikus havi fizetésének nagy részét

bűnügy
2017 március 10., 06:38
comments 55

A Blikk ír arról, hogy végrehajtást rendeltek el képviselői fizetésére Simonka Györgynek, a Fidesz számos kellemetlen ügyben érintett politikusának, ezért a bírósági letiltás miatt az Országgyűlés Hivatala (OH) Simonka fizetésének nagy részét levonja. 

A lap ezt úgy tudta meg, hogy pert indítottak a képviselőkkel szembeni jogerős végrehajtások megszerzéséért. Ugyanakkor semmiféle további részletet nem tudtak most meg, sem a Simonka elleni végrehajtásról, sem egyéb ügyekről. 

"Simonka úr esetében több végrehajtáskérő is van, minden hónapban sakkozni kell, hogy melyik hitelezői igényt hogyan elégítse ki a hivatal" 

– mondta el a Parlament ügyvédje a tárgyaláson. 

A Blikk kiszámolta azt is, hogy a végrehajtásról szóló törvény alapján nagyjából 142 ezer forintot kaphat kézhez havonta. Vagyonbevallása alapján 85,9 millió forintos kezesség miatti kötelezettsége van, azaz ilyen tempóban még 19 évig tartana, míg törleszteni tudna. A Parlamentből egyik legtöbbet hiányzó Simonka amúgy nettó Simonka 527 ezer forintot keres képviselőként.  

A vagyonbevallásában más bevételi forrásról nem tett említését, de úgy látszik, annyira nem rázták meg a közelmúlt eseményei, nemrég Münchenből, a Bayern-Arsenal BL-nyolcaddöntőről posztolt. 

A lap ír arról is, hogy Simonkát csődbe ment cége miatt üldözik a hitelezők. Fizetésén kívül furgonját tudták még elárverezni, a házát viszont átjátszotta unokahúgának, és azóta tőle bérli vissza havi 60 ezer forintért. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.