Emberi agyat fogyasztottak a CNN dokumentumfilmjében, hatalmas hindu felháborodás kísérte

külföld
2017 március 11., 18:03

Kisebb diplomáciai botránnyá kezd fajulni az iráni-amerikai valláskutató, Reza Aslan új CNN-es dokumentumfilmje körüli sztori.

Aslan a világ vallásait bemutató sorozatában egy hindu szektánál is forgatott, és a felvételek során megkósoltatták vele az emberi agyat is. Az Aghori-szekta tagjaira persze nem most csodálkozik rá a világ, eddig is lehetett ismerni az asztékta szekta vallási szokásait, mely során időnként rítusként halottak húsából fogyasztanak. 

Ugyanakkor a CNN-es sorozat első részét így is sokan elítélve fogadták, mivel szerintük túlságosan szenzációhajhász és hindufób. Az epizódot hivatalosan csak vasárnap mutatják be, de a műsorral kapcsolatban már indiai miniszterek is megszólaltak, ahogy amerikai indiai közösségek vezetői is, akik szerint a közelmúltban megszaporodott gyűlöletbűncselekmények idején különösen nem szerencsés egy ilyen adás műsorra tűzése. 

link Forrás

A műsorban Aslan Varanasi városa mellé látogat Aghori nomádok közé, akik előbb koponyába kiöntött alkohollal itatják, majd megetetik egy emberi agy darabjával is. 

A szektának mára mindössze párezer tagja lehet, miközben becslések szerint egymilliárd hindu él a Földön, ezért is találták többen szerencsétlennek a forgatást. A filmben egyébként megszólalnak olyanan aghoriak is, akik nem fogyasztanak emberi húst. A kritikusok fő érve szerint miközben a közelmúltban több indiai származású embert is meggyilkoltak az Egyesült Államokban és szaporodott a rasszsita támadások száma is, nem helyes a hindu vallást egy kannibalisztikus, barbár rítussal összemosni. 

A műsorral kapcsolatban megszólalt az USA kongresszusának első hindu tagja, Tulsi Gabbard, aki arról posztolt Twitterre, hogy felzaklatta a program híre: a CNN szerinte arra használja hatalmát és befolyását, hogy növelje a hinduizmussal szembeni félreértéseket és félelmeket. 

Sőt, szerinte Aslan és a CNN stábja nem csak azzal követett el hibát, hogy mintha csak állatkertben járna, sokkoló látványelemekkel mutatott rá egy szektára, de ráadásul hamis sztereotípiákat ismételt el a kasztrendszerről, a karmáról és a reinkarnációról is. (Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.