25 millió forintot lopott saját szüleitől egy kaposvári férfi

bűnügy
2017 március 12., 12:32
comments 26
link Forrás

Március 10-én indított nyomozást ismeretlen tettes ellen a siófoki rendőrség, és egy napra rá már el is fogták a gyanúsítottat, egy 22 éves kaposvári férfit, aki a gyanú szerint az elmúlt hetekben

összesen 25 millió forintot lopott saját szüleitől.

M. Ferenc, a gyanúsított a nyomozás adatai szerint 2017 elején ismerkedett meg többekkel, akik beszélgetéseik során tudomást szereztek róla, hogy M. szülei nagyobb mennyiségű kézpénzt tartanak a garázsukban. Az új barátai segítettek M.-nek albérletet keresni, majd rábeszélték, hogy lopja el a pénzt.

A rendőrök rövid időn belül azonosították a barátokat, a 22 éves gerdei P. Mercédeszt, a szintén 22 éves bábonymegyeri P. Albertet és három pusztaszemesi lakost, a 18 éves V. Patrikot, a 44 éves V. Csabát és a 41 éves Sz. Tamás Róbertet, akiket otthonaikban elfogtak.

A pénz egy része megkerült. Fotó: Police.hu
photo_camera A pénz egy része megkerült. Fotó: Police.hu

A nyomozás során megállapították, hogy a lopott pénzből lakásrészletet fizettek be, autót vettek, ételt, italt vásároltak, illetve szobát béreltek és kurváztak is. A házkutatások során a pénz egy részét elásva, csövekbe rejtve megtalálták. (Via Police.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.