Bíróság elé állítják Carlost, a Sakált

külföld
2017 március 13., 07:49
comments 61
Ilich Ramirez Sanchez, vagyis Carlos, illetve Sakál a 2013-as bírósági tárgyalásán Párizsban
photo_camera Ilich Ramirez Sanchez, vagyis Carlos, illetve Sakál 2013-ban, legutóbbi bírósági tárgyalásán Párizsban. AFP PHOTO / Bertrand GUAY

Kezdjük egyből a hír legmeglepőbb részleteivel:

  • Carlos él;
  • Carlos még csak 67 éves.

És most bíróság elé állítják egy 24 éves korában, 1974-ben elkövetett, két halálos áldozatot követelő akciójáért. A csak Carlosként, vagy a Sakálként ismert, eredeti nevén Ilich Ramirez Sanchez nevű venezuelai terrorista a hidegháború éveiben volt aktív, elsősorban kommunista és palesztin ügyekben.

Most Párizsban állíthatják bíróság elé a Latin negyed egyik bevásárlóközpontjában elkövetett kézigránátos támadásáért, amelyben a két halálos áldozat mellett 34-en megsebesültek.

Ramirez ártatlannak vallotta magát, védője, Isabelle Coutant-Peyre pedig pénzkidobásnak nevezte a pert. "Mi értelme van ennyi idővel a történtek után" - mondta.

Az áldozatokat képviselő ügyvéd, Georges Holleaux szerint az áldozatok és családaik viszont örülnek, hogy végre bíróság elé állítják a gyilkost. "Már hosszú ideje várták, hogy Ramirezt elítéljék" - mondta.

A magát "hivatásos forradalmárnak" tartó Ramirezt a francia hatóságok négy merényletért már elítélték. Az 1982-83-ban Párizsban és Marseille-ben elkövetett robbantásokban 11-en vesztették életüket, 150-en pedig megsebesültek. Carlost először 1997-ben, majd 2011-ben és 2013-ban is bűnösnek találták. Ha most is így ítélnek, harmadszor kaphat életfogytiglani büntetést.

Carlost már a hidegháború lezárulta után, 1994-ben Szudánban foták el francia kommandósok. (Via BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.