Elhunyt Bodor Pál, a Diurnusként ismert író-újságíró

GYÁSZ
2017 március 13., 07:26

Életének 87. évében elhunyt Bodor Pál költő, író, újságíró, műfordító, szerkesztő, tudatta családja. A nagyközönség talán írói álnevén ismerheti leginkább, ő volt Diurnus, előbb a Magyar Nemzet, majd a Népszabadság állandó tárcaírója.

Bodor 1930-ban Budapesten született, egyetemi tanulmányait Bukarestben, majd Kolozsváron végezte. A legfontosabb erdélyi lapoknál kezdte újságírói pályáját, dolgozott a Romániai Magyar Szó, az Igazság és az Utunk szerkesztőségében, a Kriterion Könyvkiadóban és a Román Rádió és Televízió nemzetiségi műsorainak a főszerkesztője is volt.

"Diurnus írásai mindig nagy visszhangot váltottak ki, szerzőjét tisztelték, becsülték egyenességéért, hajlíthatatlanságáért, kérlelhetetlen igazságszeretetéért" - írta közleményében családja.  

1983-ban költözött Budapestre, ahol előbb a Magyar Nemzet, majd a Népszabadság publicistája volt. Munkásságáért Déry-díjjal, Pulitzer-emlékdíjjal, a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével, Hazám-díjjal és Táncsics Mihály-díjjal tüntették ki.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.