menu
search
account_circle

Értelmi fogyatékosok, bunkók, puccsisták

POLITIKA
2017 március 15., 20:53

Miközben, pusztán ideológiai dimenziókat tekintve a Magyar Igazság és Élet Pártja de facto hatalmon van, és a miniszterelnök március 15-i beszédének szinte minden mondata Csurka István-publicisztikákból vett idézet, az egykori Csurka-párt utódai rendesen egymásnak estek.

Tegnap közöltünk egy rövid hírt az Eszlár tévé videóiról, amelyeken Tiszaeszlár polgármestere, a MIÉP nemrég megválasztott elnöke, Nagy Tibor ad elő méltóságteljes tempóban néhány eredeti gondolatot március 15-ről meg mindenről. Ezek a videók arra indították a pártbeli ellenzéket, hogy kemény szavakkal küldjék melegebb éghajlatra a pörgő nyelvű elnököt: előbb a MIÉP dunaújvárosi majd a gyulai szervezett adott ki közleményt, majdnem azonos szöveggel. A gyulai kicsit finomabb, a dunaújvárosi simán értelmi fogyatékosnak nevezi a jelenlegi pártvezetést.

link Forrás

A két közlemény lényege, hogy a dunaújvárosi illetve a gyulai szervezet szerint a párt február 26-án tartott tisztújító küldöttgyűlésén egy puccsista csoport csalással szerezte meg a párt irányítását, és a vezetésbe Csurka István örökségére méltatlan, „írástudatlan bunkók”, „értelmi fogyatékosok” kerültek.

A csoportot – a dunaújvárosi és a gyulai szervezet közleménye szerint – a MIÉP honlapjának korábbi szerkesztője, Deli Károly irányítja, az ő vezetésével sikerült elmozdítani a korábbi elnököt, dr. Fenyvessy Zoltánt, aki még őrizte a régi MIÉP szellemiségét. A két közlemény azt is kifejti, hogy éppen sok jó dolog történik az országban és határokon túl, a rendszerváltás óta most van hatalom a legnemzetibb kormány, de a korrupció például sosem látott méretek öltött.

Fájlalják azt is, hogy Csurka halála után a párt nem tudta megőrizni korábbi erejét és lendületét, elveszített sok tehetséges politikust, akik a Fideszben vagy a Jobbikban folytatták. Kocsis Máté VIII. kerületi polgármestert, Balczó Zoltánt és Szávay Istvánt név szerint is említik.

Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.