Vona szerint Orbán Viktor egy fordított Kádár János

POLITIKA
2017 március 15., 14:11
comments 131

Az európai bérunió követelése volt Vona Gábor március 15-i beszédének csúcspontja. Ahogy az előtte szólók, úgy ő is a szociális témákkal tudta leginkább megmozgatni a mintegy ezer résztvevőt, jelentette a Jobbik rendezvényről tudósítónk, Király András. 

A pártelnököt felkonferálva Apáti a néppártosodás fontosságáról beszélt. "Egy radikális rétegpárt nem fogja legyőzni a Fideszt. Egy néppárttá dagadó mozgalom már veszélyes" - mondta. Szerinte ezért fél, ezért van "rendesen becsokizva" Orbán. 

Vona a néppártból a népet emelte ki, követelve, hogy a nép döntsön a felmerülő politikai kérdésekben. Eközben Orbánt Kádárral állította párhuzamba. Orbán szerinte "fordított Kádár,", mert míg az utóbbi a nemzettudatot akarta elzárni a néptől, előbbi a népet akarja kizárni a nemzettudatból. "Ha a nemzetet és a népet szétválasztjuk, abból vagy kádárizmus lesz, vagy orbánizmus" - mondta. 

(Kovács Tamás/MTI)
photo_camera (Kovács Tamás/MTI)

A magát egyre inkább középre pozicionálni próbáló Jobbik elnöke elszámoltatást ígért és a közösség szolgálatát, hogy a politika ne a bűnözés és a korrupció szinonimája legyen. Ennek részeként ígérte a földesúradó és a "Lex Ludas Matyi"bevezetését. Az utóbbi a törvénytelenül szerzett vagyonok elkobzását takarja. 

"Kissé lányos, tornából felmentett testalkatukkal"  Habony Árpád és Rogán Antal a zsurpubik megtestesítői, vezeti fel Orbán beszólására utalva a szerinte a férfiasságot megtestesítő Z. Kárpát Dánielt még Vona előtt a konferansz, Apáti István. "Bennszülött testvéreim" - indít Z. Kárpát. Upsz. Kicsit döcögős a Jobbik néppártosodása, teszi hozzá a helyszínről tudósítónk, aki beszámolt arról is, hogy most nem is mutatkozott különösebb igény erre, a rendezvény első nagyobb tapsát a devizahitelesek melletti kiállás váltja ki a közönségből, ami ez előtt is inkább a szociális témákra, a közmunkaprogram, a csökkenő reálbérek, a kilátástalanság miatti kivándorlás említésére reagáltak lelkesebben. 

Pedig Z. Kárpát keményen dolgozott, a kitalált álvalóságokról vitatkozó magyarság végső kipusztulásáról is vizionált, majd váratlanul közölte, hogy "még az NB1 eredményeit is manipulálják. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.