A vád szerint a buszsofőr hibája okozta a ludastói buszbalesetet, amiben ketten meghaltak, huszonhatan megsérültek

baleset
2017 március 16., 09:21
comments 31

Két pedagógus és 49 gyerek utazott azon az autóbuszon, ami tavaly szeptemberben Ludastótól Geszteréd felé haladva szenvedett balesetet. Ketten meghaltak, huszonhatan megsérültek. A nyíregyházi ügyészség szerint a balesetet részben a buszsofőr hibája okozta: az úton eleve nem közlekedhetett volna a 7,5 tonnánál nehezebb járművel, túl gyorsan ment, és nem húzódott le a padkára a szembejövő kisteherautó elől. 

A buszon két gyerek súlyosan megsérült, húsz diák, a két tanár, a buszsofőr, és a tehergépkocsi másik utasa nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A két súlyos sérült esetében szakértői vizsgálat állapítja majd meg, hogy sérülésük okozott-e maradandó egészségkárosodást. 

A nyomozás szerint a kisteherautó elhunyt vezetője is felelős a balesetért; vele szemben a rendőrség megszüntette a nyomozást. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.