Lázár szerint az ügynökvitában nem az ügynökök neve a legfontosabb

politika
2017 március 17., 10:38
comments 228

Nem az ügynökök, hanem a megrendelők listájának nyilvánosságra hozatala a valódi kérdés Lázár János szerint. A Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Hódmezővásárhelyen beszélt arról, hogy azokat kell megismerni, akik a gaztetteket, a megtorlást elrendelték és végrehajtották.

Lázár János az Emlékpont „Kádár-huszárok és pártkatonák - Munkásőrök Hódmezővásárhelyen, 1957-1989” című kiállításának megnyitóján azt mondta, álvita folyik az ügynökkérdésről, 27 éve várat magára a megrendelők megismerése.

Lázár János a munkásőr-kiállításon - Fotó: MTI/Rosta Tibor
photo_camera Lázár János a munkásőr-kiállításon - Fotó: MTI/Rosta Tibor

Nem árt tudni, kik voltak azok, akiknek a párttagság sem volt elég, hogy kivegyék a részüket a rendszerből” - fogalmazott, hozzátéve, hogy mindenkinek megadják majd a megszólalás lehetőségét.

Lázár szerint más volt a felelőssége annak, aki 1957 után lépett be a munkásőrségbe, mint annak, aki karriervágyból vagy megfelelési kényszerből, a hetvenes-nyolcvanas években csatlakozott a szervezethez. Hangsúlyozta, hogy „nem vendettát” akarnak itt Hódmezővásárhelyen, hanem bocsánatkérést és a hibák beismerését. Megjegyezte, hogy 1990 óta a Kádár-rendszer gaztetteiért Magyarországon senkit sem vontak felelősségre, senki sem került börtönbe. Attól tart, hogy „egyre inkább elmosódnak a határok gyilkos és hős között”.

Lázár János azt mondta, Kádár Jánost Szent István és Mátyás király után az egyik legjelentősebb történelmi személyiségnek tartják az emberek, holott „Kádár nem volt több egy köztörvényes gyilkosnál”.

A miniszter emlékeztetett arra, hogy néhány hónapja Budapest utcáin óriásplakátokon kikerült 1956 hőseinek a neve. Reményét fejezte ki, hogy egyszer a gyilkosok neve is felkerül a falakra. 

A miniszter úgy látja, hogy aki az MSZMP tagja volt, az 1989-ig arra esküdött, hogy megakadályozza a magyarok szabadságát, önrendelkezését. 

Majd hozzátette, hogy a tisztességhez, a helytálláshoz, a becsületes élethez nem feltétlenül kellett párttagság. Arra csak a kényelem, az érdemtelen előrejutás, a nagyobb tanácsi lakás és a jobb autó miatt volt szükség.

A hódmezővásárhelyi múzeum vezetőjét arra bátorította, hogy hozza nyilvánosságra annak a csaknem ezer munkásőrnek és karhatalmistának a nevét, aki részt vett az 1956-os forradalom leverésében. 

A tervek szerint ősszel kiadnak egy kötetet, amelyben szerepelni fog a több mint 950 munkásőr és karhatalmista neve.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.