Egy hétig várják az élelmiszeradományokat a templomokban

Tartós élelmiszert gyűjtenek vasárnaptól egy héten keresztül a katolikus templomokban, közölte a Katolikus Karitász az MTI-vel.

A Tartós szeretet címmel meghirdetett országos gyűjtés során a hívek a templomokban az erre kijelölt helyen helyezhetik el felajánlásaikat. Emellett 16 egyházmegyei karitász központban és további hét gyűjtőponton, Budapesten például a Szent István-bazilikánál is várják a segélyszervezet munkatársai a felajánlásokat. 

Bármilyen tartós élelmiszer, liszt, cukor, rizs, tészta, búzadara, olaj, konzervek, zacskós leves, tartós tej, keksz, édesség, lekvár, kávé, tea leadható, akár 1 kilogramm liszt is segítség.

A tartósélelmiszer-gyűjtést a segélyszervezet minden évben megszervezi, tavaly 186 tonna élelmiszer gyűlt össze, amelyből több mint 25000 családnak, idős, beteg, egyedülálló embernek tudtak segíteni. (MTI)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.
;