Már délután tárgyalja az Országgyűlés a lex-Heinekent

POLITIKA
2017 március 20., 15:54
comments 117

 Tárgysorozatba vette hétfő délelőtti ülésén a parlament igazságügyi bizottsága az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú hasznosításának tilalmáról szóló kormánypárti javaslatot, a lex Heinekent. A kormánypárti és jobbikos igen szavazatok továbbengedték az indítványt az Országgyűlésbe, ami már délután tárgyalhatja is azt. 

A bizottsági vitában a jobbikos Staudt Gábor azzal érvelt, hogy  egy ilyen szabályozással nem kellett volna várni a rendszerváltás óta csaknem 30 évet, írja a Magyar Nemzet. A szocialista Teleki László szerint itt nincs másról szó, mint arról hogyt Lázár János kitalálta, meg kell büntetni valakit, és most megbüntetik.

A Magyar Nemzet emlékeztet arra, hogy törvényjavaslat egyik benyújtója, Semjén Zsolt korábban azt mondta, hogy 

Európának ezen részén a magyarság megszenvedte mind a náci, mind a bolsevik rémuralmat, ezért jogos, hogy gazdasági haszonszerzés céljából ne lehessen ilyen jelképeket felhasználni. 

Érdemes megjegyezni, hogy addig Semjén Zsoltot sem zavarta a Heineken palackokon látható vörös csillag, míg a magyar-holland tulajdonú Igazi Csíki Sörrel össze nem kaptak Romániában. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.