A Fehér Ház már valós időben hamisítja meg a valóságot

külföld
2017 március 21., 18:38
comments 143

Gyakran kell ezt mondanunk Donald Trump elnöksége óta, de

ilyen se volt még az amerikai történelemben.

Hétfőn hallgatta meg az amerikai képviselőház titkosszolgálati bizottsága az FBI és az NSA igazgatóját, James Comey-t és Michael Rogerst, akiknek rögtön a meghallgatásuk elején meg kellett hazudtolniuk főnöküket, Donald Trumpot.

link Forrás

Trump március 4-én, saját személyes twitterén, az @realdonaldtrump-on tette közzé minden bizonyítékot nélkülöző vádjait arról, hogy elődje, Barack Obama a kampány alatt elrendelte a Trump-torony lehallgatását. Az állítás jogi nonszensz. Bár az elnöknek sok mindenre van lehetősége, a törvények szerint lehallgatásra nem utasíthatja a titkosszolgálatait, amelyek amerikai állampolgárokat csak bírói engedéllyel, megalapozott gyanúval hallgathatnak le. Vagyis Trump nagyon súlyos bűncselekménnyel vádolta Obamát és a titkosszolgálatot is.

„Nincs semmilyen információm, amely alátámasztaná azokat a tweeteket, pedig alaposan körbenéztünk az FBI-on belül” – mondta Comey. Akinek aztán a meghallgatása során újabb, konkrétan a meghallgatás közben született elnöki tweeteket is cáfolnia kellett.

Mert miközben tartott a meghallgatás, a Fehér Ház folyamatosan posztolgatott az elnök hivatalos fiókjáról. Hogy ki, az nem világos. Trump maga jellemzően a saját fiókját használja, az @potus fiókon közzétett tweeteknél elméletben DJT aláírással jelölik, ha maga az elnök posztol. Ezek a tweetek, amelyek jelentősen kiforgatták, ellenkezőjére alakították az ülésen elhangzott állításokat, nem írták alá így.

Így érkezhettünk el a történelmi pillanatig, amikor is a bizottsági meghallgatáson a demokrata Jim Himes előbb felolvasta az elnök egyik tweetjét, majd arról faggatta Comey-t és Rogerst, hogy megfelel-e a valóságnak a tartalma.

link Forrás

„Az NSA és az FBI azt mondta a Kongresszusnak, hogy Oroszország nem befolyásolta a választási folyamatokat”

– posztolta a Fehér Ház, amire Rogers és Comey kicsit zavartan újra elmagyarázták, hogy a két titkosszolgálatnak nem dolga a politikai folyamatok elemzése, így semmit sem tudnak állítani arról, hogy milyen hatása volt a történteknek a választásra, de az biztos, hogy azt nem akarták állítani, hogy nem volt hatása, mert erről nincs semmilyen információjuk.

link Forrás

Mi több, ahogy azt a Guardian tudósítója, Tom McCarthy írja, Comey és Rogers az elnöki tweet állításával szemben éppen arról beszélt, hogy az orosz beavatkozás a választásba „szokatlanul hangos” volt, mintha csak az lett volna a céljuk, hogy szólásra kényszerítsék az amerikai titkosszolgálatokat, ezzel is kétségbe vonva az amerikai demokratikus folyamatok hitelességét.

link Forrás

És nem ez volt az egyetlen eset, amikor újabb elnöki tweeteket kellett cáfolnia. „Comey FBI-igazgató nem volt hajlandó cáfolni, hogy tájékoztatta Barack Obamát Michael Flynn Oroszországba irányuló telefonhívásairól” – írta valaki az elnök twitterére. A valóságban Comey előre közölte, hogy az igazságszolgáltatás bevett gyakorlata szerint folyamatban lévő nyomozásokkal kapcsolatos kérdésekre nem válaszolhat, azokat sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudja majd. Amikor pedig konkrétan erről a tweetről kérdezték, eskű alatt vallotta, hogy ő ilyet nem állított.

link Forrás

„Szóval vagy a Fehér Ház terjeszt hazugságokat erről a meghallgatásról a Twitterén, vagy az FBI igazgatója élő egyenes adásban tanúzott hamisan” – jegyezte meg a New York Times újságírója, Liam Stack.

link Forrás

De ez sem fékezte meg a hazugságok terjesztésében a Fehér Házat. „Comey beismerte, hogy Obama Fehér Háza képes volt amerikai állampolgárok leleplezésére” – írták. Valójában Comey ennek ellenkezőjét állította: „A Fehér Ház kérheti (a titkosszolgálati megfigyelés célszemélyének megnevezését), de maga nem gyűjthet adatokat, így önerőből nem képes erre”.

A végeredmény egész sajátos lett. Ha valaki csak az amerikai elnök hivatalos Twitteréről tájékozódhat, azt gondolhatná, hogy az FBI és az NSA igazgatói hétfőn

  • tagadták, hogy bármiféle orosz beavatkozás lett volna a választásba;
  • állították, hogy Comey nem volt hajlandó tagadni, hogy tájékoztatta Obamát Michael Flynn Oroszországba irányuló telefonhívásairól;
  • állították, hogy a Fehér Ház képes megfigyelt amerikai állampolgárok leleplezésére;
  • és hogy Comey szerint nincs bizonyíték Oroszország és Trump kampánystábjának összejátszására.

Ezzel szemben valójában

  • Comey és Rogers határozottan állította, hogy Oroszország megpróbálta befolyásolni a kampányt;
  • a szokásokkal szakítva nyilvánosan elismerte, hogy vizsgálat folyik Oroszország és Trump kampánystábjának kapcsolatai miatt;
  • kifejtették, hogy a Fehér Háznak nincsenek eszközei megfigyelt amerikai állampolgárok leleplezésére;
  • és többször is cáfolni kényszerültek az Egyesült Államok elnökének alaptalan kijelentéseit.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.