A katasztrófavédelem a magyar nosztalgiaipar legnagyobb ellensége

ZENE
2017 március 21., 08:51

Csapás csapás hátán, pár napon belül Zoltán Erika után az Edda is lemondott egy koncertet. A szervezők mindkét esetben a katasztrófavédelemre mutogatnak. 

Zoltán Erika a volt Syma, ma már BOK-csarnokban adott volna koncertet másfél hete, de azt az utolsó pillanatban lemondták. Az ok: a katasztrófavédelem nem adta meg az engedélyt. A Bors cikke szerint a West Balkan-tragédia után szigorítottak a rendzevényszervezés szabályain. Az nem ma volt, még 2011-ben. A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság januárban döntött úgy a benyújtott dokumentumok és a helyszíni szemle alapján, hogy nem adja meg az engedélyt, mert nem volt biztonsági terv és a kiürítés feltételeinek meglétét sem tudták igazolni. Ennek teljesítésére két hónapjuk lett volna a szervezőknek, de ez elmaradt. 

Mindez azért fura, mert az állami kézben lévő BOK-csarnok azzal hirdeti magát, hogy „A létesítmény évek óta Magyarország legkorszerűbb rendezvényhelyszíne, évente több mint 120 rendezvényt fogad be.”  

Most pedig egy Edda-koncertet fújtak le, szintén a katasztrófavédelemre hivatkozva. Pataky művész úr és társai hangversenye Győrben lett volna, a Quaestor által épített ETO Parkban. A szervezők szerint itt is az történt, hogy benyújtották a papírokat még januárban, kijött a szakhatóság a számos koncertnek otthon adó Parkba, hiánypótlást kértek, mert a teremben nem világított minden izzó a menekülési útvonalon és egy füstgátló ajtó nem működött tökéletesen. Aztán amikor ismét kijöttek ellenőrizni a pótlást, már azzal utasították el a rendezvényt, hogy a helyszín 2009-es átadásakor nem építették ki a hő- és füst­elvezetést - nyilatkozta a Borsnak a szervezők nevében Horváth Anita. Szerinte a katasztrófavédelemnél köztudott tény (!) volt, hogy nincs hő- és füstelvezetés az ETO Parkban, eddig ugyanis éppen emiatt azzal a feltétellel engedélyezték a koncerteket, hogy a 2200 négyzetméteres terembe csak 950 főt engedhetnek be, és mellőzni kell a pirotechnikát. 

Kerestük a katasztrófavédelmet, hogy valóban ezek voltak-e az okok, ha válaszolnak, jelentkezünk. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.