Olyan üzletet nyitott az Adidas, ahol te tervezheted meg, majd négy órán belül el is készítik a pulóvered

divat
2017 március 21., 10:59
comments 70

A német ruhaipari márka egy olyan mintaüzletet nyitott meg Berlinben, ahol a vásárlók maguk tervezhetik meg a felsőjüket, utána egy testszkenner felveszi a szükséges adatokat róluk, majd pár óra alatt össze is varrják helyben az egészet. 

Az Adidas fő célja az, hogy az új fejlesztések révén sokkal gyorsabban tudjanak reagálni a vásárlói igényekre, ezt szolgálták azok a német és amerikai gyárak is, ahol robotok építik a legújabb cipőmodelleket. 

link Forrás

Azt remélik a fejlesztésektől, hogy sokkal gyorsabban lesznek képesek alkalmazkodni a divattrendekhez, és ezzel több terméket fognak tudni teljes áron értékesíteni. 

A most megnyitott berlini mintaboltban a vásárlók maguknak tervezhetnek egy merinógyapjú pulcsit 200 euróért, majd négy óra múlva már kézbe is vehetik a kész ruhadarabot, amit helyben varrnak meg a számukra. Az Adidas sajtószóvivője elmondta, hogy egyelőre megvizsgáljak majd a berlini próbaüzlet tapasztalatait és utána találják ki, hogy érdemes-e foglalkozni tovább a koncepcióval. (Reuters)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.