Húsosfazékközeli pletykakörkép-híradónk következik

Ma Magyarországon nem az a hír fontos, amit hivatalosan megerősítenek vagy bármiféle nyoma van, hanem az, amiről csak úgy beszélnek. Íme a mai legfontosabb "állítólag" hírek:

1. Állítólag eltűnt Csík Zoltán, Mészáros Lőrinc cégügyi desszantosa. A volt gyilkossági nyomozó, aki rendszeren megjelenik azokban a cégekben, amiket később Mészáros megvásárol, összekülönbözhetett a felcsúti polgármesterrel, és állítólag lelépett.

2. Állítólag Zsidai Roy kiesett a húsosfazék mellől: Orbán Ráhel kedvenc éttermesét leváltották a Pannon Gasztronómiai Akadémia éléről, helyére Csapody Balázs került.

3. Állítólag Parragh László tagja lesz a Nemzeti Versenyképességi Tanácsnak. Ugyan még nem tudni, hogy ki az az öt szakember, aki bekerül ebbe a testületbe (amit egy kormányrendelet szerint tavaly október 31.-ig kellett volna felállítani), de gyakorlatilag elképzelhetetlen, hogy az örökös iparikamara-elnök Parragh ne legyen köztük.

4. Állítólag nem csak Világi Oszkárnak és a MOL-nak, hanem Matolcsy Ádámnak is köze van a kormány Igazi Csíki Sör mellett, illetve a Heineken ellen vívott háborújához. A jegybankelnök fia ugyanis állítólag bérbe ad egy ingatlant egy sörfőzdének, márpedig kik húznak hasznot a Heineken elleni támadásból? A sörfőzdék.

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.
;