Hiába volt infarktusa, nem segítettek az orvoson a mentők

Egészségügy
2017 március 23., 07:59
comments 144

A Borsod megyei Tard 63 éves házirovosa, Keszthelyi Gyula még decemberben hívta ki a mentőket, mert úgy érezte, megkapta élete második infarktusát.

A mentők meg is érkeztek, de Dr. Keszthelyi hiába kérte, hogy vigyék kórházba, azok egy EKG után azt mondtákj, hogy ez nem indokolt. Két órával később egy másik mentő viszont már bevitte az orvost a kórházba, ahol infarktus miatt meg is műtötték.

Az esetről a Praxis.blog.hu-n számolt be az orvos, aki szerint

„az orvosnak helyzetéből adódóan kötelessége tájékoztatnia a nyilvánosságot. Fel kell hívnia a figyelmet az egészségügyi ellátás minőségének hiányosságaira. Elgondolkodtató, ha egy orvossal ez megtörténhet, akkor mi lehet azokkal az emberekkel, akik nem mernek szólni?”

A Blikk szerint az ügyben a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt folytat nyomozást, ismeretlen tettessel szemben. A lap próbálta elérni a mentőszolgálatot is, de nem válaszoltak kérdéseikre.

FRISSÍTÉS 10:25: Cikkünk megjelenése után közleményt kaptunk az Országos Mentőszolgálattól, amely szerint

„a jogszabályok rendelkezései szerint a konkrét beteg állapotáról, a betegellátás részleteiről a beteg felhatalmazása nélkül semmit sem oszthatunk meg a nyilvánossággal, annyit azonban közölhetünk, hogy az ügyben minden részletre kiterjedő vizsgálatot folytattunk, melynek eredményei nem támasztották alá a Blikk cikkében foglaltakat.” 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.