Másodfokon is felfüggesztett börtönt kapott a Népszabadság közúti gázolásért elítélt egykori főszerkesztője

baleset
2017 március 24., 11:42
comments 77

Másodfokon is 1 év 8 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Törvényszék Murányi Marcellt, a Népszabadság egykori főszerkesztőjét, aki 2015. március 30-án a VII. kerület Rottenbiller utca és István utca kereszteződésében elsodort egy 59 éves kerékpárost, aki egy hónappal később a kórházban életét vesztette. Két évre eltiltották a vezetéstől is. Az eset után Murányi lemondott a posztjáról, később tanácsadóként segítette a menedzsment munkáját. 

Az eset különlegessége, hogy Murányi továbbhajtott, de később - miután észlelte, hogy az autó sérült - visszatért a helyszínre. Állítása szerint észlelt valamiféle puffanást, de azt hitte, csak csomag borult a csomagtartóban; vallomásaiban Murányi hivatkozott a fronthatásra és vérnyomás-problémákra is, továbbá arra, hgoy rosszak voltak a látási viszonyok, vizes volt az aszfalt is. 

Az ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozása és segítségnyújtás elmulasztása mitt emelt vádat. Utóbbi vádpontban Murányit végül felmentették, a másodfokú ítélet pedig csak annyiban tért el az elsőfokútól, hogy a járművezetéstől 2 helyett 2 és fél évre tiltották el, mert megállapították, hogy többször súlyosan megszegte a KRESZT a baleset előtt. Murányi az utolsó szó jogán elismételte, hogy rettentően sajnálja az esetet. (Velvet

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.