Kitiltottak 15 amerikai céget Iránból

külföld
2017 március 26., 18:51
comments 33

Az iráni vezetés vasárnap szankciókat vetett ki 15 amerikai cégre, amelyeket azzal vádol, hogy támogatják a terrorizmust, valamint az elnyomást és az izraeli megszállást a palesztin területeken. A listán szerepelnek ingatlanos cégek és legnagyobb fegyvergyártó vállalatok is. Ugyanakkor a lista inkább szimbolikusnak tekinthető, mivel ezek a cégek nem igazán üzleteltek Iránban.

Az iráni külügyminisztérium az állami hírügynökségen az IRNA-n keresztül osztotta meg a kitiltott cégek listáját. A tilalom értelmében iráni vállalkozások nem köthetnek megállapodásokat ezekkel cégekkel. Valamint a listán szereplő cégek jelenlegi és korábbi vezetői nem kaphatnak vízumot az országba. Ha pedig bármilyen hozzájuk tartozó eszközt találnak Iránban, azt lefoglalják.

A közlemény szerint „a szankcionált vállalatok közvetlenül és/vagy közvetetten részt vettek a cionisták által elkövetett atrocitásokban a megszállt, palesztin területeken, vagy terrorista rezsimeket támogattak és azt, hogy Izrael cionista telepeket hozzon létre Palesztinában”.

A kitiltott cégek között szerepel az ITT Corporation, a rakétákat gyártó Raytheon, a United Technologies Corporation, a RE/MAX Holdings és az izraeli hadseregnek is járműveket szállító Oshkosh.  

Az iráni kormány nem sokkal azután lépte meg a szankciókat, hogy Trump kormánya februárban több tucat iráni személyt és céget kitiltott a legutóbbi rakétakísérletek miatt.

Közben az egyik iráni képviselő arról beszélt, hogy törvényben fogják terrorszervezetté nyilvánítani az amerikai hadsereget és a CIA-t, ha az amerikai kongresszus elfogadja azt a javaslatot, ami terroszervezetté nyilvánítaná az iráni Forradalmi Gárdát.

Az iráni parlament nemzetbiztonsági és külügyi bizottságának vezetője pedig arról beszélt, hogy a Forradalmi Gárda elleni szankciók megsértik a 2015-ben megkötött atomegyezményt. Ebben Teherán beleegyezett abba, hogy csökkenti az urándúsítását, ha cserébe az Egyesült Államok feloldja az ellenük életbe léptetett  szankciókat. (AP)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.