„Csak néhány év maradt nekünk”

35 éve alakult meg az egyik leghíresebb és legnagyobb hatású jugoszláv együttes, az Ekatarina Velika, azaz az EKV. Ma is ez az egyik legismertebb zenei formáció a volt Jugoszlávia összes tagállamában, több tucat slágerük a mai napig extázist vált ki egy csomó fiatalból és idősből. Az EKV ugyan a 80-as évek elején a belgrádi újhullámmal indult, de a legtöbb akkori együttessel ellentétben ők túlélték a 80-as éveket, és ki tudtak lépni a nagyvárosi kedvenc státuszból, hogy egy egész ország sztárjaivá váljanak.

A frontembert, Milan Mladenovicot 1994-es tragikus halálakor már milliók gyászolták, de a költői dalszövegeiről és erőteljes előadásmódjáról ismert énekes halála után a többi tagot hamar elfelejtette a háborúzó Szerbia. Az EKV és tagjainak története rengeteget elmond a titói korszakot lezáró, majd vérontásba sodródó Jugoszlávia problémáiról, és az ország borús, nyomasztó légköréről, de arról is, hogy még a 90-es években sem csak katonák és politikusok lehettek a jugoszláv társadalom hősei.

Milan Mladenovic (Forrás: Wikipédia)

Milan Mladenovic nevét ma Belgrádban, Zágrábban és Podgoricában is viseli utca, az EKV pedig milliók számára jelenti a közös jugoszláv múlt fontos darabját.

A 80-as évek elején úgy pörgött a jugoszláv könnyűzene, ahogy soha addig, és soha azóta. A tagállamok fővárosaiban sorra alakultak a punk és new-wave együttesek, amik ide-oda cserélgették a tagjaikat. A legtöbb ebben az időszakban aktív zenész 3-4 híres zenekarban is megfordult alig néhány év alatt. A jugoszláv könnyűzene az egész térségben szerzett követőket, a 80-as évek nagy együttesei ismertek voltak a szocialista blokkban és koncerteztek Nyugat-Európában. Hatalmas részük volt a magyar újhullám elindításában is, akkoriban rengeteg magyar fiatal cipelte haza Jugoszláviából az ott épp menő lemezeket, és kezdte utánozni az azokon hallottakat.

Ez a pezsgés természetesen Belgrádban volt a legerősebb. Az egész jugoszláv újhullám, azaz a novi val első átütő sikere egy válogatáslemez volt, ami 3 fiatal belgrádi együttest mutatott be: az Idolit, az Elektricni Orgazamot és a Sarlo Akrobatát. Az első kettő a Paket Aranzman után még éveken át működött, és jelentetett meg remek albumokat, a Sarlo Akrobata viszont az első nagylemez után, 1981 végén feloszlott.

Ennek az együttesnek volt tagja Milan Mladenovic, aki 82 februárjában kezdte el szervezni az új zenekarát. Az együttes induláskor a Katarina II nevet kapta, Mladenovic akkori szerelme után, később azonban a tagok közti jogviták miatt át kellett keresztelni, így lett belőle Ekatarina Velika.

Az EKV-ban elég sok zenész fordult meg, csak a gitáros-frontember Mladenovic és a billentyűs Margita „Magi” Stefanovic voltak állandó tagok. Mladenovic és Stefanovic tökéletes párost alkottak, nemcsak alkotóii szempontból, hanem a sajtóban is. A rajongók imádták a magas, szikár és erőteljes megjelenésű fiút, és a klasszikus zongoristának tanuló, karcsú, hosszú fekete hajú lányt, aki az EKV hírnevének csúcsán már-már a szexszimbólum státuszba emelkedett.

A lapok azt írták róluk, hogy a 25 éves kor alatti belgrádiak között senki nincs, akinek egyikük sem jönne be.

Margita Stefanovic (EKV Facebook)

Az EKV leghíresebb basszusgitárosa Bojan Pecar, leghíresebb dobosa pedig a szintén a Sarlo Akrobatából érkező Ivan Vdovic volt. Utóbbi csak 1985-ig volt tag, a kiválásában személyes ellentétek is közrejátszottak, de a zenész magánélete is összeomlott, mikor ebben az évben - elsőként egész Jugoszláviában – HIV-pozitívként diagnosztizálták. 1992-ben meg is halt.

Bojan Pecar, Margita Stefanovic és Milan Mladenovic

Az EKV már 1983-ban tartott koncerteket, és elkezdte felvenni az első lemezét, de az anyag technikai problémák miatt végül csak 1984-re le kész. Már ezzel, a Katarina II című albummal is meghódították Belgrádot és a tagállami fővárosokat, a lemez több slágerét is hamar megszerette a közönség, az Aut, a Radostan Dan és a Jesen is koncertkedvenccé vált.

Ezután egyre távolodtak a kezdeti postpunktól, és más stílusokkal kezdtek kísérletezni. Így alakult ki az EKV jellemző hangzása, ami a mai napig meghatározza a szerbiai rockzenét. Itt vált el az utuk a belgrádi színtér ma legkiemelkedőbbnek számító együttesétől, az Idolitól. Az Idoli első lemeze, az Odbrana i poslednji dani a zenekritikusok szerint Jugoszlávia történetének legjobb albuma, ehhez képest a megjelenésekor Belgrádon kívül nem igazán nyerte meg a hallgatók tetszését. Az Idoli a második és a harmadik lemezével is igyekezett kitörni a fővárosból, de valójában ez nem igazán sikerült nekik, csak a feloszlásuk után. Az EKV viszont folyamatosan újabb és újabb rajongókat tudott szerezni.

A 84-es albumot 85-ben követte egy újabb, már Ekatarina Velika néven. A zenekritikusoknak ez nem tetszett annyira, mint az előző, a rajongóknak viszont igen: az EKV országosan ismert együttes lett.

Ez azért jött jól, mert amikor 86-ben megjelent a harmadik lemezük, a S' vetrom uz lice, már egész Jugoszlávia rájuk figyelt. A megjelenésekor erre az albumra is húzta a száját a zenei sajtó, arról írtak, hogy az EKV a skót Simple Minds együttest majmolja (nem mintha a Simple Minds-os Jim Kerr hangja és előadásmódja akárhol is lenne Mladenovicéhoz képest).

A S' vetrom uz lice azonban hatalmas áttörés volt. A lemez nagyon jól fogyott, az EKV tagjai pedig szupersztár-státuszba emelkedtek egész Jugoszláviában.

A lemez tényleg az elejétől a végéig hibátlan, szinte minden dalából sláger lett, nem véletlen, hogy a 2000-es években készült, a jugoszláv zenét elemző listákon már a zenekritikusok is ezt tekintik az EKV legjobb albumának.

Hogy ezek a számok mekkora slégerek is a mai napig, arról bárki meggyőződhet, ha megnézni a 2013-as X-Faktor Adria zsűrijének és közönségének reakcióját, mikor az egyik versenyző az EKV Ti si sav moj bol című számával indul a versenyen.

Ezt az albumot egy koncertlemez követte, majd egy újabb nagylemez, Ljubav címmel, a borítóján Margita Stefanovic fotójával. Természetesen ez is hatalmasat futott, de onnan nehéz is lett volna hibázni, ahol az EKV volt ebben az időben. Az együttes ekkorra stabil helyre került a jugoszláv könnyűzene legtetején.

Az 1989-ben megjelenő Samo par godina za nas, viszont már nem volt különösebben jó lemez, de mostanra ez is kultstátuszba került a jugoszláv utódállamokban. A Samo par godina za nas magyarul azt jelenti, hogy „Csak néhány év maradt nekünk”, és ugye két évvel később, 1991-ben ki is tört a délszláv háború, amiben szétesett Jugoszlávia. A háborúból visszatekintve nem volt nehéz a lemezből kihallani a bizonytalan jövőtől rettegő délszláv fiatalok defetizmusát, Mladenovic egyébként is erős szövegeinek pedig tényleg váteszjelleget adott a történelem.

2006-ban pont ezért választották a szerb B92 rádió hallgatói a Samo par godina za nast a jugoszláv-éra legjobb számának. A dal tulajdonképpen összefoglalja Jugoszláviát: a mesterségesen összetartott államszövetségben Tito 80-as halála után egyre csak nőtt a gyűlölet, és a 80-as évek végére már mindenki érezte, hogy ez az egész nemsokára hatalmasat fog robbanni.

A háború kitörésekor megjelenő Dum Dum messze az EKV legsötétebb hangulatú lemeze volt, az egészet a háborús tematika uralta. Az együttes szét is esett ebben az időben, Mladenovic csatlakozott egy békepárti zenészcsoporthoz, aztán hosszabb időre Brazíliába ment egy barátjához. Mikor hazajött, az EKV újra összeállt, és elhatározták, hogy felvesznek egy újabb lemezt, de ebből nem lett semmi, mert az énekes egészsége nagyon megromlott.

(Ekatarina Velika - EKV / Facebook)

1994. augusztus 24-én még tartottak egy nagy koncertet egy budvai fesztiválon, de másnap Mladenovic már annyira rosszul volt, hogy kórházba ment, ahol kiderült, hogy hasnyálmirigyrákja van. Még abban az évben, november 5-én meghalt. 36 éves volt.

Fel sem merült, hogy az EKV a frontember nélkül együtt maradhat. A tagok szétszéledtek, más együttesekben vendégszerepeltek. Margita Stefanovicot nagyon megviselte Mladenovic halála, és nem sokkal azután heroinfüggő lett. A függősége csak fokozódott, mikor 1996-ban az apja is meghalt. Széteső egészsége ellenére ez az időszak alkotói szempontból kifejezetten termékeny volt Stefanovicnak, vendégszereplései mellett novellákat írt, regényeket jelentetett meg, és zenét szerzett színházi darabokhoz.

Közben viszont eladta mindenét, hogy heroinra költhessen, és a kilencvenes évek végén már egy garázsban lakott Belgrád külvárosában, és a heroinhoz használt tűktől AIDS-es lett. Hajléktalanként halt meg 2002-ben. Utolsó éveit egy hajléktalanszállón töltötte. Idén április 1-jén ünnepelte volna 58. születésnapját.