Beleszédült a CEU-ügybe a Jobbik

politika
2017 április 03., 10:20

Vona Gábor elnök és társai nem nagyon tudnak mit kezdeni azzal, hogy a magyar közélet napok óta a CEU-t ellehetetlenítő törvénymódosításon lovagol, a párt ugyanis nem nagy barátja az alapító Soros Györgynek, de a kormányt sem akarja tolni egy ilyen nagy vihart kavart ügyben, ami végtére egy oktatási intézmény felfüggesztéséről szól. 

Vona Gábor és Toroczkai László Jobbik-vezetők az ásotthalmi határ mentén.
photo_camera Vona Gábor és Toroczkai László Jobbik-vezetők az ásotthalmi határ mentén. Fotó: Vona Gábor/Facebook

A helyzetet tovább nehezítette, hogy a párt hardcore alelnöke, Toroczkai László pénteken azt írta ki a Facebook-oldalára, hogy 

"Soros egyetemével nem gyáván finomkodni kellene, hanem nemzetbiztonsági veszélyre hivatkozva betiltani, bezárni, a romjait pedig sóval behinteni"   

Az Index rövid összefoglalója szerint kellemetlenül érintette ez a kirohanás a pártvezetőség többi részét, ezért ugyan nyilvánosan nem fognak szembe menni az elhangzottakkal, de azt igyekeznek majd Toroczkai magánvéleményeként interpretálni.

Szávay István képviselő vasárnapi sajtótájékoztatóján egészen más hangot ütött meg, és arról beszélt, hogy a Jobbik szellemisége messze van Sorosétól, de a Fidesz hatalmi taktikázását elutasítják, nem asszisztálnak a törvényhez, mert az ráadásul nehéz helyzetbe hozhatja az erdélyi Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Partiumi Keresztény Egyetemeket, ha a román kormány is kedvet kap egy hasonló kirekesztő akcióhoz. 

Vona Gábor elnök ugyanezt a vonalat vitte tovább másnap, amikor arról írt Facebook-oldalán, hogy az egész módosítás csak "figyelemelterelés a valós problémákról, ami ráadásul határon túli magyar egyetemeket sodor veszélybe." Az Index forrásai szerint Toroczkai véleményét megpróbálják privát megnyilvánulásként kezelni, és alighanem nagyon várják, hogy valamilyen irányban eldőljön a CEU-ügy. (Index)

Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.