A héten benyújtja a civil szervezetekről szóló törvényjavaslatot a Fidesz

„Egy állam szuverén működéséhez az is hozzátartozik, hogy a civil szervezetek tekintetében is tudjunk azokról, akik külföldről kapnak támogatásokat.”

Lényegében ezzel indokolta Gulyás Gergely, az országgyűlés fideszes alelnöke, hogy miért van szükség a külföldről támogatott civil szervezetek regisztrációját előíró új törvényjavaslatra. Gulyás azt mondta, hogy ezeknek a szervezeteknek

nincs joguk hozzá, hogy eltitkolják, kik a valódi támogatóik, de később nem volt hajlandó példát mondani, hogy mely szervezet titkolta volna el bármikor külföldi támogatását.

Gulyás szerint egyes Soros György által támogatott szervezetek célja, hogy szétzilálják a magyar határvédelem rendszerét, és kikényszerítsék a bevándorlók szabad bejutását Magyarországra. A fideszes politikus arról beszélt, hogy Magyarország most az átláthatóság eszközével fogja megvédeni magát.

A törvényjavaslat lényegével kapcsolatban volt némi kavarodás.

Gulyás azt mondta, hogy a tervezet csak annyit tartalmaz, hogy minden 7,2 millió forintnál nagyobb külföldi támogatást elnyerő szervezetnek "külföldről támogatott szervezetként" kell regisztrálnia magát, mást nem. Ehhez képest az ötpárti egyeztetésre kiküldött törvényjavaslat szövege pontosan megegyezik azzal, amit a 444 vasárnap késő este nyilvánosságra hozott, és amiben a regisztráción kívül azt is előírják a civileknek, hogy minden kiadványukban fel kell tüntetniük, hogy "külföldről támogatott szervezetnek" minősülnek.

Gulyás arról beszélt, hogy még a héten benyújtják a javaslatot a parlamentnek, amit normál ügymenetben 5-6 héten belül fogadhatnak el. A politikus azt mondta, hogy addigra meglesz a Nemzeti Konzultáció eredménye is, amiben van civilekkel kapcsolatos kérdés, így annak tudatában döntenek majd a szavazásnál a kormánypárti képviselők.

A törvényjavaslatról egyébként ötpárti egyeztetés volt a Parlamentben, azt egyik ellenzéki párt sem támogatja. Hadházy Ákos, az LMP társelnöke az egyeztetés után arról beszélt, hogy a törvény

sárga csillagként bélyegzi majd meg a kormánnyal kritikus szervezeteket.