A Magyar Nemzet készített egy interjút Gyurcsánnyal, csak hogy kevesebbet kelljen neki fizetni az elvesztett per után

POLITIKA
2017 április 08., 07:32
comments 350

A beszélgetés teljesen átlagos mederből indult, Gyurcsány ismételgette a magáét, hogy teljesen rendben van, hogy nem mondott le az őszödi beszéd után, az MSZP támogatottsága pedig csak azután zuhant be, hogy ő távozott. Azt sem tudja kizárni, hogy egyszer újra miniszterelnök lesz. Még azt is bedobja, hogy szerinte a Fidesz vezetői szervezték meg a 2006-os zavargásokat. Még arról is beszélt, hogy Orbán abból a jövedelméből, amelyet hivatalosan keres, nem tud eltartani egy ötgyerekes családot, ezért minden bizonnyal lop.

A kötelező körök után a Magyar Nemzet újságírója sorra veszi Gyurcsány üzleti ügyeit, az állami hiteléből megvett Motimottól kezdve a Szemlőhegy úti Apró-villa felújításán át az őszödi kormányüdülő eladásáig. Amikor felveti Gyurcsánynak, hogy nála is előfordult, hogy „egy brancsból” jöttek az eladók és a vevők, ha állami vagyonnal kapcsolatos tranzakciókról volt szó, miközben a mostani kormánynál pont ezt a gyakorlatot kifogásolj, a DK elnöke simicskázással vágott vissza:

Erről Simicska Lajos, a maga laptulajdonosa sokat tudna mesélni. Ha készít vele egy interjút, amelyben feltárja, hogy hogyan gazdagodott meg, és a Magyar Nemzet elszámol saját múltjával, azzal, hogy ennek a folyamatnak milyen módon volt részese, akkor esetleg szerezhet arra jogot, hogy önmagában azzal támadjon, hogy egy nyilvános pályázaton a legjobb ajánlattevőként nyertem, és egyetlen bűnöm, hogy ismertem az állam részéről szerepet játszó egyik szereplőt.

Hozzátette, nem hiszi, hogy az ő és Simicska Lajos esete ugyanaz lenne, mert szerinte a rendszer, amelyben a lap tulajdonosa részt vett, a bűnre épült, amit a lap dolgozói is kiszolgáltak, egészen addig, amíg össze nem veszett Orbán Viktor és Simicska Lajos. A volt miniszterelnök úgy látja, náluk rendszerhibák voltak, de „a jelenlegi rendszernek maga a bűn a működtető eleme”.

A beszélgetés kezdett tényleg kellemetlen irányt venni, az interjút készítő újságíró rá is kérdezett, hogy ha Gyurcsány ennyire nem bírja a Magyar Nemzetet, akkor egyáltalán miért adja ezt az interjút. Ráadásul korábban hiába próbáltak tőle interjút kérni, nem vállalta. Gyurcsány erre egészen egyszerű választ adott:

„Mert volt egy peren kívüli egyezség. Lezárjuk a pert, az anyagi igényemet mérséklem, cserébe önök teret adnak ennek az interjúnak.”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.