Egy szőregi fiú abszintot öntött a barátjára, és meggyújtotta, majd egy széttört dinnye levébe beleforgatva próbálták eloltani

bűnügy
2017 április 12., 12:02
comments 92
  • A Csongrád Megyei Főügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki részegen okozott súlyos sérüléseket barátjának.
  • A nem mindennapi történet több helyen abszurd fordulatot vett.

A vádirat szerint a 20. életévét még be nem töltött férfi hasonló korú társaival, köztük a sértettel szórakozott 2016. július 30-án, Szőregen egy házibuliban. Az este folyamán valamennyien nagyobb mennyiségű alkoholt fogyasztottak, majd elindultak Szeged belvárosa felé, ahova az el nem fogyasztott italokat is magukkal vitték, köztük egy 70 százalékos alkoholtartalmú abszintot.

Szeged belvárosában a társaság tovább italozott, amikor a vádlott és a sértett között vita támadt amiatt, hogy a sértett nem vett üdítőt a férfinak.

A vitában a vádlott a padon félmeztelenül ülő sértett nyakára és hátára a fél literes üvegből kb. 2 deciliter abszintot öntött, majd öngyújtóval meggyújtotta.

Az alkohol végigfolyt a sértett felsőtestén, azonnal meggyulladt, és égni kezdett. A sértett megpróbálta előbb a kezeivel, majd a földön hemperegve eloltani a lángot.

A társaság többi tagja is odafutott, hogy kézzel és a sértettet egy ott levő, széttört dinnye levébe beleforgatva eloltsák az égő abszintot.

Ez kb. 30 másodperc múlva sikerült. A vádlott mindezt végignézte, de az oltásban nem vett részt. Társai a fájdalomtól üvöltöző sértetthez mentőt akartak hívni, és egy szökőkútban hűtötték a megégett bőrét. A sértett a segítségnyújtástól elzárkózott, és a helyszínről elfutott, mivel más okból körözés volt kiadva ellene. Végül 3 nap múlva egy igazoltatáson a rendőrök észlelték rajta az égésnyomokat, és orvoshoz vitték.

Az abszint meggyújtása alkalmas volt arra, hogy a sértettnek a ténylegesen okozott sérüléseken túlmenően életveszélyes sérüléseket is okozzon. Ezt csak a sértett segítségére siető barátok kerülték el, mivel viszonylag rövid időn belül sikerült eloltaniuk a tüzet. A sértett egyébként 8 napon túl gyógyuló, a testfelület 10 százalékát érintő első és másodfokú égési sérüléseket szenvedett.

A főügyészség a vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével vádolja. A Szegedi Törvényszék fog dönteni. (Ügyészség)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.