Annyira felpörgették a letelepedési kötvénybizniszt, hogy az MKB még hitelezéssel is beszállt

politika
2017 április 18., 04:50
comments 88

Bár 2017. március 31-ig lehetett magyar letelepedési kötvényeket vásárolni, izzik a program, mert a jelentkezőknek 45 napjuk van kifizetni a 300 ezer eurót, írja az Index. A lap szerint annyira sokan akartak vásárolni, hogy az MKB három hónapnyi előkészület után, több hazai partner bevonásával, egy összetett hitelterméket dolgozott ki arra, hogy a nagyrészt kínai vásárlónak nem kell a kötvények teljes árát rögtön kifizetniük, hanem 

"hanem elegendő 120-150 ezer euró saját erő, a többit pedig pénzügyi szolgáltató cégek adják össze, amennyiben azt az ügyfél igényli."

Az Index szerint az érdeklődök száma olyan magas, hogy komoly méretű üzletről van szó: a hitelkihelyezés összege állítólag több 31 milliárd forint. Az MKB Bank elnöke, Balog Ádám megerősítette a lapnak, hogy valóban van ilyen termékük, de sem a kihelyezett összegről, sem az ügyfelek számáról nem adott felvilágosítást. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.