Kedvezményes áron bérli az önkormányzattól az üzlethelyiségét a budai Várban a CBA

POLITIKA
2017 április 20., 21:55
comments 132

A budai Vár egyetlen élelmiszerüzletét és dohányboltját a CBA Budavár Kft. működteti, amelynek két tulajdonosa a CBA-alapító  Baldauf László és Féniász Péter. Veres Dávid független képviselő kikérte a 550 négyzetméteres, részben önkormányzati, részben társasházi tulajdonú helyiség bérleti szerződését, amit a Magyar Narancs mutatott be

Ebből kiderült, hogy az üzlethelyiségből 305 négyzetméter tartozik az önkormányzathoz, amit a CBA jelenleg mindössze 1918 forint/négyzetméter áron bérli. 

A lap által megkeresett ingatlanszakértő szerint a Vár kevésbé frekventált területein is ennek a többszörösét kérik el a piaci alapon üzlethelyiséget bérlőktől.

photo_camera Forrás: Google Maps

A lap szerint a társasházra jutó 245 négyzetméter után még ennél is kevesebbet fizet a CBA Budavár, alig 900 forintot négyzetméterenként. A társasházban a legnagyobb tulajdonos az önkormányzat, a ház közös képviseletét pedig az önkormányzati tulajdonú, I. kerületi Házgondnoksági Kft. látja el, így az árba a lakóknak sincs beleszólásuk, csak az önkormányzatnak.

A lap szerint az önkormányzati többségű társasházi közgyűlés ahhoz is hozzájárult, hogy a CBA csak 2009-től fizessen bérleti díjat, miközben azt már 2008 elejétől használták. Így az üzlet egy részéért egy évig egyáltalán nem fizetett bérleti díjat a CBA, a 2009–2011 közé eső díjat pedig utólag rendezték.

A lap megemlíti azt is, hogy a CBA a többi I. kerületi ingatlanát is feltűnően olcsón bérli az önkormányzattól. A Dísz téri étterem és cukrászda bérleti díja 1663 forint négyzetméterenként, az Alagút utcai bolté pedig mindössze 680 forint. Hozzáteszik, hogy a CBA Budavár bevétele 2015-ben meghaladta a 2,3 milliárd forintot, amiből 185 millió forint volt a tiszta nyereség. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.