Hárommillió eurós kártérítést fizethet a kormány a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségnek

politika
2017 április 25., 06:54
comments 166

Hárommillió euró, vagyis 

több mint 930 millió forint

kártérítést fizethet a magyar állam Iványi Gábor lelkész kisegyházának, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségnek. Az Orbán Viktor legnagyobb lányát annak idején megkeresztelő Iványi egyháza az egyházi törvény őket is hátrányosan érintő módosítása után adott be keresetet nyolc másik kisegyház mellett a magyar állam ellen.

A strassbourgi bíróság azt már 2014-ben megállapította, hogy a szabályozás sérti az Emberi Jogok Európai Egyezményének 9., a godnolat-, a lelkiismereti és a vallásszabadságot garantáló cikkelyét, valamint a gyülekezés és egyesülés szabadságát garantáló 11. cikkelyét is. A kártérítés mértékéről akkor azonban még nem döntöttek. (Via MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.