A 444 szeretettel és tisztelettel köszönti Magyarország legújabb milliárdosát, Balog Ádámot!

Nemrég még csak egy volt közülünk, a bérből és fizetésből élők közül a 38 éves Balog Ádám. A tehetséges közgazdász azonban bebizonyította: kemény munkával és szorgalommal megnyithatók a siker kapui, és a mai nappal immár hivatalosan is Magyarország milliárdosai között tisztelhetjük őt.

Tekintsük át Balog Ádám életútját!

A szerény jászberényi családból származó Balog 2003-ban, a Heller Farkas közgazdász szakkollégium kiválóságaként végzett a későbbi Corvinus egyetemen (akkor még épp BKÁE-nek hívták), később jogi diplomát is szerzett a Pázmányon. 2002 és 2003 között a GE Tungsramnál dolgozott kontrollingosként, majd 2003-tól hét évig a Pricewaterhouse Coopersnél volt adótanácsadó.

A szorgos munkával töltött évek idővel termőre fordultak: 2010-től új kormánya lett Magyarországnak, és Matolcsy György fiatal csapatot épített maga köré az újonnan létrehozott Nemzetgazdasági Minisztériumban. Ebből a körből rendkívüli munkabírásával kiemelkedett Balog Ádám, aki rövidesen helyettes államtitkár, majd államtitkár lett.

Ő az.

Az NGM-ben még adóügyekkel foglalkozott, de amikor Matolcsy György 2013-ban átvonult a Magyar Nemzeti Bankba, hát követte Balog Ádám is. Rögtön monetáris ügyekért felelős alelnökként hálálta meg a belé vetett bizalmat az akkor még mindig csak 35 éves adószakember.

Alapvetően a szerencse szerintem a legfontosabb... az, hogy pont engem választottak, úgy gondolom, hogy a szerencsének köszönhető”, mondta pár éve szerényen, már MNB-alelnökként.

És még innen is csak felfelé vezetett az út.

Amikor az állam által hihetetlenül drágán megvásárolt MKB Bank a Magyar Nemzeti Bankhoz került, hirtelen megürült egy hely a negyedik-ötödik legnagyobb magyar bank élén. Matolcsy György nem sokat gondolkodott: Balog Ádámot küldte az elnök-vezérigazgatói pozícióba 2015 nyarán.

Itt már bankvezér lett Balogból.

De ezen a ponton még mindig nem volt milliárdos. 2014-es vagyonnyilatkozata szerint mindössze 3 millió forint készpénz és 5,5 millió bankbetét megtakarítása volt 14,4 millió forint bankkal szembeni tartozás mellett, és egy hétéves Opel Astra Classic-ot nevezett meg nagy értékű ingóságként, péceli lakóparkbeli otthona és egy félhektáros jászberényi szántó mellett.

MNB-alelnökként, majd MKB elnök-vezérigazgatóként is kevesebbet keresett havi tízmillió forintnál, ami mutatja, milyen nehéz bérből és fizetésből milliárdossá válni.

Csakhogy úgy alakult, hogy a legújabb, még az eddigieknél is szerencsésebb fordulatoknak köszönhetően Balog Ádám a tegnapi nappal milliárdos lett. Azt MKB-t időközben állami segítséggel megszabadították rossz hiteleitől, és új, ismeretlen tulajdonosok kezébe adták.

Tegnap pedig kiderült, hogy Balog Ádámnak valahonnan van arra pénze, hogy megvásárolja az MKB 9,81 százalékát. Erre alapított is egy céget, néhány napja: az Promid Invest Zrt. idén április 21-én jött létre ötmillió forintos tőkével, és ezen a cégen keresztül rögtön megvette Balog Ádám egy indiai strómantól az ország negyedik legnagyobb bankjának közel tizedét.

Amikor tavaly megvették az MKB-t az új tulajdonosok, 37 milliárd forintot fizettek érte. Ennek a tizede 3,7 milliárd forint, de ennél ma már valószínűleg többet ér Balog Ádám frissen megszerzett üzletrésze az időközben az állami segítség miatt nyereségessé volt bankban. A Balog tulajdonrészére jutó saját tőke 11,9 milliárd forint.

De ez még nem minden, mert az a 15 százalékos MKB-részvénycsomag, ami a munkavállalói részvényprogram keretében került a bank menedzsmentjéhez, szintén Balog befolyását erősíti a legnagyobb mértékben.

Így bátran kijelenthetjük, hogy Balog Ádám vagyona hirtelen a semmiből többmilliárd forintra gyarapodott.

Ezúton is teljes szívből gratulálok a 444 szerkesztősége nevében ehhez a példátlan, de annál kiérdemeltebb sikersorozathoz, ami mindannyiunk számára iránytűként, egyfajta zsinórmértékül szolgál!

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.
;