A CEU-t nem ismerik, de Soros gyanús - mondják a kisebb településeken

POLITIKA
2017 április 28., 12:26
  • A vidéki kis településen élők inkább néznek sorozatokat és filmeket a tévében, mint híradót. 
  • Éppen ezért keveset tudnak az aktuálpolitikáról, de nem is érdekli őket, hogy ki az a Soros György, mit csinál Orbán Viktor az országgal, mert szerintük változtatni úgysem tudnak rajta. 
  • Azt viszont minden tévét kapcsolgató leszűrte a kormány erőszakos propagandájából, hogy a migránsokat utálni kell.

Ez a cikk eredetileg az Abcúgon jelent meg.

Ellátogattunk két kisebb vidéki  településre, hogy megtudjuk az ott élők hogyan tájékozódnak az ország dolgairól, mi az, ami számukra lejön a tévéhíradókból a CEU-ról, Soros Györgyről és a migránsokról. Orbán Viktor a Kossuth Rádiónak adott pénteki interjújában azt mondta, hogy senki nem tudja mi az a CEU. Ezúttal igaza is volt: tényleg nem tudják, de nem azért, mert az egyetem működése nem elég átlátható.

A Heves megyei Tarnaszentmiklóson és a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Fegyverneken megkérdezettek nem foglalkoznak a politikával, híradót sem néznek, mert úgy érzik, hogy túl kicsik ahhoz, hogy bármin is változtassanak. Sok házban a híradó csak a háttérben megy, de kevesen tudják, hogy mi az a CEU, Soros György nevét sokan nem is hallották, vagy ha mégis, akkor nem tudják, pontosan kicsoda. Abban viszont egyetértettek, hogy a migránsoktól félni kell és nem szabad hagyni, hogy feldúlják az országot, noha még soha életükben nem láttak bevándorlót, csak a tévében.

Ha van idejük, akkor inkább sorozatokat és filmeket néznek a kereskedelmi csatornákon vagy a Petőfi rádiót hallgatják. A legtöbben viszont a megyei lapokat jelölték meg fő hírforrásnak, amiben nincs szó az aktuális politikáról, de a megye minden ügyes-bajos dolgáról így tájékozódnak a legkönnyebben.

Az egyik leghidegebb áprilisi napon jártunk Tarnaszentmiklóson, egy nyolcszáz fős kis faluban. A buszmegállóban várakozó két asszonytól és gyerekeiktől kérdeztük, hogy mit szoktak nézni unalmas perceikben, mire szinte azonnal rávágták, hogy híradót nem, mert csak a hazudozás megy benne és az egymásra való sárdobálás. Az m3-at viszont szeretik, mert ott régi jó filmeket is adnak, amiket nosztalgiából szívesen újranéznek.

Kati, aki unokájával készült orvoshoz, elmondta, hogy a férje ugyan szokta nézni a híradót, de ő maga semmit sem tudna felidézni abból, hogy mi hangzott el benne az elmúlt pár héten. A CEU-ra és Soros Györgyre csak a fejét ingatta.

Marika se nézi a híradót, mert nem akarja idegesíteni magát olyan dolgokon, amibe nincs beleszólása. Ennek ellenére volt fogalma a feltett kérdésekről.

Balról Marika, jobbról pedig Kati áll az unokájával.
photo_camera Balról Marika, jobbról pedig Kati áll az unokájával. Fotó: Hajdú D. András/Abcúg

Hallott már a CEU-róL?

A rezsicsökkentéssel kapcsolatban?

Nem, az egyetemről.

Ja igen, igen persze. Ezt is csak futólag, csatornaváltogatás közben. Valamibe megint bele akarnak szólni, aztán most valamilyen tüntetés is vagy mi a szösz volt, valami verekedéssel meg botránnyal.

Soros Györgyről hallott már?

A neve ismerős meg az, hogy az egyetem dolgába beleszólt, de nagyon sokat azért nem tudok róla.

Marika azért nem szeret a politikával foglalkozni, mert tehetetlen a kormánnyal szemben, innentől kezdve pedig nincs értelme az ország dolgain felhúznia magát.

A helyi kocsmába is betértünk, ahol a falon tévé lógott, kikapcsolva. A pultos lány nem is nagyon szokta bekapcsolni, mert szerinte senkit sem érdekel, de ha mégis a tévéirányító után nyúl, akkor zenecsatornát vagy valamilyen filmcsatornát választ. A fiatal lányt nem érdekli a politika, Sorosról sem hallott még soha.

Józsi, aki melegedni jött be a kocsmába, járatja a Heves megyei hírlapot, de szerinte az itteni kultúrából elég is ennyi. Szokott tévét nézni, de rendszerint csak végigpörgeti a tíz csatornát, majd kikapcsolja, mivel nem talál semmit. Az m1-et kifejezetten utálja, mert szerinte ott mindig csak Gyurcsányt szidják.

A CEU-ról még nem hallott, de Soros György neve egy kis gondolkodás után beugrik.

Józsi szerint sosincs semmi értelmes a tévében.
photo_camera Józsi szerint sosincs semmi értelmes a tévében. Fotó: Hajdú D. András / Abcúg

Hallott már Soros Györgyről?

Soros György? Várjál! LMP? Ja, a lószart, a migránsokat ez támogatja nem? Azt Amerikában kell lelövetni és kész.

Nem támogatja a menekültek bevándorlását?

Szerintem valahol van igaza a Viktornak is, de ez is átmegy korrupt dolgokba. Ennyi határőr kell, annyi határőr kell. Ők nem közmunkásként dolgoznak, mint én 2300 forintért, ők biztos többet kapnak.

Misi bácsi a helyi kultúrház karbantartója inkább aludni szeret a tévé mellett. Ő is a helyi újságot szokta olvasni, de a politikával nem foglalkozik, mert szerinte a kormány úgyis azt csinál, amit akar, hiába tiltakoznánk.

A tarnaszentmiklósi kisbolt eladói jártasak a politikai témákban, híradót is néznek. Andrea és Márti a TV2 híradóját követik, míg Szilvi inkább az RTL-t, amiről megjegyezte, hogy Fidesz-ellenes. Szilvi még azt is hozzátette, hogy a m1-et nem nézi, mert ott mindig csak azt szajkózzák, hogy jobban teljesítünk.

Andrea, Márti és Szilvi a boltban, munka közben politizálnak.
photo_camera Andrea, Márti és Szilvi a boltban, munka közben politizálnak. Fotó: Hajdú D. András / Abcúg

Mi az, amit mostanában Önök szerint nagyon nyomnak a híradókban?

Szilvi: Hát a CEU, a tüntetés. A civil szervezetek melletti tüntetés. Migránsok. Soros György. Meg az, hogy melyik kormányközeli milyen pályázatot nyert.

Pár mondatban össze tudná foglalni, hogy mi jött le a CEU-ról?

Szilvi: Hogy korlátozzák a külföldiek által támogatott egyetemek működését meg a szabad tanulást. Biztos azért akarják mindig kitűzni az Európai Unió zászlóját a parlament elé, mert nem engedik.

Ki az a Soros György?

Szilvi: Soros György talán a Fidesz ellen van. Ezt mondják legalábbis, hogy ő támogatja a Fidesz elleni politikát. Ezért akarják őt lenyomni, csak azért, mert nem fideszes.

Szilvi, aki az RTL-t nézi, nem tudta pontosan megmondani, hogy a kormány szerint milyen bűnöket követett el Soros György, hiszen egy kormányellenes médiumot néz, de azt ő is érzékelte, hogy valamiért a Fidesz nagyon utálja azt az embert. Andrea már mást is tudott Soros Györgyről, ő a TV2 híradóját nézi.

Andrea: Meg nem Soros akarja a migrációt? Azt is ő akarja nem? Hogy a migránsokat engedjük be az országba. Azt is a Soros akarja. De ő könnyen beszél Amerikából, hogy itt Magyarországon mennyi migráció legyen, miközben ő nem itt lakik.

Szilvi: Mutatta múltkor a tévé, hogy egy olyan sincs, aki menedék miatt jönne Magyarországra.

Az utcán még összefutottunk két közmunkás férfival, Gézával és Gusztávval. Géza is toppon volt az aktuális politikában, reggel mindig megnézi az m1 híradóját, este pedig a TV2 hírműsorát nyomja be. Gusztáv jobban szeret filmeket nézni a Film+-on, de egy ilyen munkatárs mellett ő is hallott ezt-azt arról, hogy mi történik az országban.

Géza és Gusztáv épp közmunkát végeznek a faluban.
photo_camera Géza és Gusztáv épp közmunkát végeznek a faluban. Fotó: Hajdú D. András/Abcúg

Ön hallott már a CEU-ról?

Géza: Brüsszel vagy melyik?

Az egyetem.

Géza: Ja, igen! Az az igazság, hogy szerintem van benne valami, hogy ellenőrizni kell, hogy kitől kapják a támogatást, hogy mennyit, miért, mire. Mondjuk engem már úgy különösebben nem érdekel, de képben vagyok nagyjából. Én jogosnak tartom az átláthatóságot, hogy tudjam, hogy honnan származnak a támogatások. A Soros Györgytől vagy kitől?

Gusztáv: Ezért voltak most a tüntetések is.

Géza: Igen, mert féltek attól, hogy bezárják az egyetemet, mert állítólag erről is szó volt. De Orbán azt mondta, hogy nem akar semmilyen egyetemet bezárni csak azokat a törvényeket, ami a többi egyetemre is vonatkozik, azokat nekik is el kell fogadniuk. Nem csak x egyetemre, hanem minden egyetemre ugyanaz a törvény legyen érvényben.

Kicsoda Soros György?

Géza: Az az amerikai milliárdos, aki datálja a migránsokat meg az embercsempészeket meg ilyeneket.

Nem szeretné, hogy bejöjjenek az országba a migránsok?

Géza: Meg kell élni nekik is valahol, csak ne itt. Ha így megy tovább, akkor Európa már csak migránsokból fog állni. Azt akarják, hogy csak az iszlám vallás legyen érvényben, ami miatt van az erőszak, a robbantás meg a többi.

Géza tökéletesen tükrözi azt a képet, amit a kormánypárti médiumok sugallni szeretnének az embereknek a migránsokról, Soros Györgyről és a CEU-ról. Az egyetem bezárásáról soha még csak szó sem esett, Soros közellenség, a migránsok pedig mind, kivétel nélkül terroristák és erőszaktevők.

Fegyvernekre viszont már a bevándorlókon kívül semmilyen országos téma nem jut el. Az idősek csak a havonta megjelenő Fegyverneki Hírmondót járatják, amiben lényegében az elmúlt hetek városi eseményeit és a közelgő programokat foglalják össze. Soros Györgyről nem hallottak, de a bevándorlókról gyakorlatilag mindenkinek a kormánnyal megegyező véleménye van.

Nincs köztük egy komoly ember. Nincs köztük egy rendes családapa, akinek munkája és lakása lenne ott ahol van, és akkor az eljön ide csavarogni össze-vissza. Nagy százalékban ezek csavargók – mesélte egy idős bácsi, hogy mit gondol a menekültekről, noha ő még soha egyet sem látott élőben.

A helyi élelmiszerboltban dolgozó Erika érzékelte, hogy a csapból is Soros György folyik, de nem nagyon figyel oda a híradóra, ezért csak annyit hallott róla, hogy valamelyik miniszter rossz véleménnyel van róla, amiért még az országot is irányítani akarta. A migránsokat ő se szeretné, hogy ide jöjjenek, és úgy veszi észre a vevőkön, hogy ez itt gyakorlatilag általános vélemény.

Tünde, a textilbolt egyik dolgozója rendszeresen néz híradót, többfélét is, mert szerinte egyet nem elég. Soros Györgyöt mégis összekeverte Simicska Lajossal.

Soros György nevét hallotta már?

Tele van vele minden híradó. Mindenki, aki a kormánnyal tűz össze. Eddig az Orbán-kormányt támogatta, most meg már mást próbál támogatni, nekem legalábbis ez jött le.

A fegyverneki aprócska könyvtárban bukkantunk rá a Fegyverneki Hírmondó főszerkesztőjére, aki csak nevetett azon, hogy azt feltételezzük, hogy az ittenieket érdekli a politika. Ő is azt a fásultságot fogalmazta meg, amit mi is tapasztaltunk a megszólalókon, akik azért nem foglalkoznak az ország ügyeivel, mert úgy érzik, semmit nem tehetnek azért, hogy jobb legyen.

El vannak foglalva a saját dolgaikkal, nem érdekli őket a CEU, amikor maguknak a kenyeret sem tudják megvenni. Alapvetően úgy vannak vele, hogy kicsi emberként nem tudnak hatni, és ezért nem is érdekli őket, inkább érdekli az, hogy elsöpörték-e a havat a járdáról. Az foglalkoztatja őket, amin itt kicsiben tudnak változtatni – osztotta meg velünk Négyesiné Derecskei Edina.

Írta: Fődi Kitti

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.