Három és fél évtized után látogatott amerikai elnök a fegyvertartás-párti szervezet kongresszusára

34 év látogatott el hivatalban lévő amerikai elnök az amerikai fegyvertartás-párti lobbiszervezet, az NRA kongresszusára: utoljára Ronald Reagan járt a szervezet rendezvényén. Donald Trump mindenesetre elment most, és megígérte: véget vet annak a nyolcéves hadjáratnak, amit elődje, Barack Obama a szabad fegyvertartás ellen folytatott, és a mostaninál is könnyebbé teszi majd a fegyvertartás szabályait.

Fotó: SCOTT OLSON/AFP

Érdekes módon Trump élete nagy részében a fegyverek korlátozásának volt híve, ám elnöki kampánya idején megváltozott a véleménye. Az NRA egyébként 30 millió dollárral támogatta kampányát. Azóta már tett fontos szívességeket a lobbicsoportnak, hiszen a Legfelsőbb bírságba küldött egy fiatal konzervatív bírót, aki várhatóan erős védelmezője lesz a fegyvertartással kapcsolatos alkotmányos jogoknak.

Csak hogy kerek legyen az este, Trump beszédében sokadszorra is "Pocahontasnak" nevezte a demokraták balszárnyához tartozó, távoli indián származású Elisabeth Warrent. Ezzel csak annyi a baj, hogy az indiánok szerint ez a név lealacsonyító, ezért rasszista, aki használja. (New York Times)

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.