Donald Trump arról, hogy lesz-e atomháború Észak-Koreával: „Nem is tudom... majd meglátjuk”

külföld

Elnökségének kereken századik napján adott interjút Donald Trump az egyik amerikai tévének, a CBS-nek. Az interjú elején a napról napra romló észak-koreai helyzetről kérdezte a riporter az elnököt, aki elmondta: nem lesz boldog, ha a diktatúra újabb atomfegyver-tesztet hajt végre.

– Az, hogy nem lesz boldog, azt jelenti, hogy katonai beavatkozás jöhet?

– Nem is tudom... majd meglátjuk.

Forrás

Persze nem biztos, hogy meg kell ijedni: Trump már többször elmondta – és az Art of the Deal című könyvében is kifejtette –, hogy a jó tárgyalási stratégia kulcsa, hogy az ember mindig bizonytalanságban tartsa a tárgyalópartnereit.

Később az interjúban azt is elmondja Trump, hogy az észak-koreai helyzetet jelenleg fontosabbnak látja a Kínával folytatott külkereskedelemnél, ezért nem lenne jó ötlet, ha devizamanipulátorként bélyegeznék meg Kínát (ahogyan a kampányban ígérte). (CBS)