Folyamatosan hullanak az állatok a salvadori állatkertben

külföld
2017 április 30., 07:58
comments 10

Vizsgálatot indított a salvadori ügyészség a Nemzeti Állatkertben immár sorozatossá vált állatpusztulások miatt.

Gustavito, a víziló, amiről azt hazudták, hogy valakik agyonverték és megkéselték. Később kiderült, hogy csak nem gondozták megfelelően.
photo_camera Gustavito, a víziló, amiről azt hazudták, hogy valakik agyonverték és megkéselték. Később kiderült, hogy csak nem gondozták megfelelően. Fotó: HO/AFP

Ez az az állatkert, ami februárban azzal került a hírekbe, hogy agyonverték és megkéselték az egyik vízilovát, Gustavitót. A vizsgálatok azóta kiderítették, hogy ez hazugság volt, valójában a nem megfelelő gondozásba pusztult bele a szerencsétlen állat.

Azóta legalább három másik állat pusztult el gyanús körülmények között:

a héten egy puma és egy majom, korábban áprilisban egy zebra.

A gyanú szerint az állatokat elhanyagolhatták gondozóik. A gyanúra okot ad a viziló halála is, amit a részletes boncolás alapján tüdővérzés okozott. A vizsgálatok szerint az állat halála előtt már 17 napon át beteg volt. (Via BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.