Váratlanul egy ismeretlen ohioi családnál bukkant fel Mark Zuckerberg

külföld
2017 április 30., 13:33
comments 81

Egy ohioi kisváros lakója, Daniel Moore eléggé meglepődhetett, amikor 20 perccel a vacsora előtt megtudta, hogy a rejtélyes vendég, akit vár, nem más, mint Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója.

Amikor Zuckerberg tavaly év végén bejelentette, hogy országjárásba kezd, és 2017-ben minden amerikai államba szeretne eljutni, rengetegen spekulálni kezdtek, hogy ezzel vajon egy 2020-as elnöki kampánynak szeretne-e megágyazni. Az ameriakai elnökválasztásokon különösen fontos Ohio újabb bizonyítékkal szoglált, hogy komolyan kell venni spekulálókat.

link Forrás

Zuckerberg ugyanis azt kérte stábjától, hogy egy olyan családnál szervezzenek neki vacsorát, akik demokraták, de Trumpra szavaztak. Moore-t is úgy találták meg, hogy nyilatkozott helyi lapnak, hogy erősen Trumpot támogatja, miközben 2008-ban és 2012-ben is Obamára szavazott.

Nagyon fontos számára a család és a közösség. És jó dolgokat akar csinálni a pénzével

– mondta Zuckerberg ohioi vendéglátója a vacsora után. Csütörtökön egyébként szintén olyan dolgot csinált, amit elnökségért induló amerikai politikusok szoktak: meglátogatott egy gyárat Michigan államban. (Telegraph, Vindy.com)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.