Bár az első sikeres, kardiovaszkuláris bypass segítségével emberen végrehajtott szívműtétet 1953-ban az amerikai John Heysham Gibbon végezte el, de, ha nem tör ki a második világháború, a szovjet tudósok jó eséllyel beelőzhették volna.

Ahogy az többé-kevésbé köztudott, az első sikeres, kardiovaszkuláris bypass segítségével emberen végrehajtott szívműtétet 1953-ban az amerikai John Heysham Gibbon végezte el.

Gibbon az 1930-as évek elején kezdte el saját bypass-szerkezetét fejleszteni, és gépének prototípusával 1935-ben már képes volt közel fél órán keresztül életben tartani egy macskát. A második világháború végével újrakezdett kísérletei szűk egy évtizeden belül meghozták a máig ható áttörést a szívműtétek területén.

Azonban, ahogy számos más találmány esetében is megesett már, hogy egyszerre jutott eszébe a világ különböző pontjain dolgozó tudósoknak, a bypass ötlete sem kizárólag Gibbon fejében született meg: az ő próbálkozásaival párhuzamosan egy szovjet tudós, Szergej Szergejevics Brjuhonyenko is számos hasonló kísérletet végzett.

Az 1890-ben egy orosz mérnökcsaládba született tudós feltalálói hajlamai állítólag már egész korán megmutatkoztak. Ezen a képen például egy saját tervezésű és kivitelezésű kerékpárral feszít:

Érdeklődése később az orvosi pálya felé fordult. Fiatal medikusként 1914-ben csatlakozott a háborúba induló orosz gyalogsághoz. Közismert, hogy a nagy háborúban látott borzalmak számos orvosi találmánynak szolgáltak inspirációul: háborús tapasztalatai Brjuhonyenko érdeklődésének is kijelölték az irányát. Mivel gyalogsági orvosként számos tüdő- és szívsérülést látott, hamar elkezdett azon gondolkodni, hogyan lehetne pácienseit sérüléseik megoperálásáig egy testen kívüli keringetési rendszerrel életben tartani.

A háború után, 1923-ban aztán a moszkvai Kémiai és Gyógyszerészeti Intézetben dolgozva felfedezte, hogy az álomkór ellen is használt suramin vérzékenységet okozhat, így a vérátömlesztések során sikerrel használható alvadásgátlóként. Végül két évvel később egy társával közösen megalkotta a melegvérű élőlények keringésének mesterséges fenntartására szolgáló avtozsektor elnevezésű készülékét.

A mechanikus készülék két membrános pumpából állt, amelyek a szív funkcióját voltak hivatottak kiváltani. A kísérleti alany nyakába vagy combjába helyezett kanülön kivezetett vért az egyik pumpa egy donor állatból kioperált tüdőbe vezette, amit ritmikusan felfújtak, így a belevezetett vér oxigénnel telítődött. Ezt követően a másik pumpa visszavezette a vért a kísérleti alany szervezetébe. Valahogy így:

Brjuhonyenko mind a donor, mind pedig a kísérleti állat vérét suraminnal kezelte az alvadás megakadályozás érdekében. Azt is észrevette, hogy a külső keringési rendszer miatt fokozatosan lehűlt az állatok vére, ezért ennek elkerülése érdekében a vért a fenti képen is látható módon meleg vízzel vette körbe. A kísérlettel több a gazdatestből kioperált belsőszervet sikerült életben tartania. Az egész dolog valahogy így állt össze:

link Forrás

1926-ban több korábbi kísérletet követően egy megállított szívműködésű kutyát is sikerült két órán keresztül életben tartania. 1928-ban szerkezetét a Szovjetunió Orvosainak Harmadik Kongresszusán is bemutatta. Egyik legnagyobb visszhangot kiváltó bemutatója során egy levágott kutyafejet is sikerült életben tartania.

Ezt a kísérletet az egyre fokozottabb tudományos érdeklődéstől övezve több fórumon is bemutatta. A kutya feje a beszámolók szerint reagált a külvilág ingereire, és nem csak reflexszerűen: az orrára kent citromsavat lenyalta, a szájába adott sajtdarabkát bekapta.

link Forrás

Ahogy a fenti videón is látható, a szovjet tudósnak az 1930-as évek közepére már az előző kísérletek legproblematikusabb pontját, a donortüdő használatának szükségességét is sikerült kiküszöbölnie, ugyanis 1936-ban kitalált egy, a véren buborékokat átvezető oxigénező készüléket, vagyis lényegében egy mesterséges tüdőt.

A buborékos oxigénező készülék vázlatos rajza
Forrás:Deutsche Gesellschaft für Kardiotechnik e.V.

Az 1930-as évek azonban nemcsak ebben a tekintetben hoztak áttörést. Brjuhonyenko tovább folytatta a kísérleteit, melyek során már kihűlés vagy mesterséges beavatkozás miatt leállt szívműködésű állatokat is képes volt visszahozni a klinikai halál állapotából. Ezekről a korabeli magyar sajtó így számolt be:

Londonból jelentik: A News Chronicle moszkvai jelentése szerint a nemzetközi élettani kongresszuson Brusonenko orosz tanár érdekes kísérlettel igyekezett bebizonyítani, hogy a halálnak két fázisa van, és, ha a sejtszövetek még nem pusztultak el, a halottnak vélt élőlényt még életre lehet kelteni. Brusonenko ennek kimutatása céljából egy elérzéktelenített kutya testéből majdnem minden vért kiszivattyúzott, úgy hogy a kutya többé az életnek legcsekélyebb jelét sem mutatta. Ekkor Bruso­nenko az általa szerkesztett autojektor nevű vérszivattyúzó készülék segítségével visszaszivattyúzta a kutya ereibe a vért. Öt perc sem telt bele, és a kutya szíve újból dobogni kezdett, és az élet lassanként visszatért testébe. Tudományos körökben úgy vélik, hogy Brusonenko eljárását sikerrel lehet majd alkalmazni szerencsétlenségek esetében, és különösen olyan esetekben, amikor a szívgyengeség nem engedi meg a sebészeti beavatkozást. Az egészségügyi népbiztosság intézkedni fog olyan intézet felállításáról, ahol Brusonenko tanár folytathatja a halál végleges bekövetkezésének megelőzésére irányuló kutatásait.

MTI kőnyomatos jelentések, 1935. augusztus 23.

A kísérletek így nagyjából így mehettek végbe:

link Forrás

Nem az újraélesztés volt azonban a gépezet egyetlen potenciális alkalmazási területe. Korábban már volt szó róla, hogy az első kísérletek még nem is erről, hanem a leállított szívű kutyák életben tartásáról szóltak. Maga Brjuhonyenko is megjósolta, hogy

Ha mesterséges módon meg tudjuk oldani egy állat egész testében a keringés fenntartását, akkor megnyílik az ajtó a szíven végzett műtéti beavatkozások, így például a szívbillentyűk operációja előtt.

The British Medical Journal, 1960

Ezt a vonalat aztán Brjuhonyenko társa, Nikolaj Terebinszki fejlesztette tovább, aki 1926 és 1937 között kétszázötven beavatkozást hajtott végre leállított szívműködésű és avtozsektorral életben tartott kutyák szívén.

A szerkezet 1941-re nagyjából készen állt a klinikai alkalmazásra, a második világháború azonban félbeszakította az ígéretes próbálkozásokat. A háború alatt a Szovjetuniót ért hatalmas pusztításokat követően időbe telt, míg a két tudós az 1950-es években újra tudta kezdeni a kísérleteit. Terebinszki azonban 1959-ben, Brjuhonyenko pedig 1960-ban meghalt, anélkül, hogy az avtozsektort sikeresen be tudták volna vezetni a klinikai gyakorlatba. Az 1950-es évek közepére pedig már Gibbon szerkezete is készen állt.

Az előző videókat nézve adódik a kérdés: hogyan készülhettek minderről angol nyelvű felvételek. A fenti részetek eredetijét 1940-ben készítette a szovjet filmügynökség, hogy aztán 1943-ban az 1930-as évek elejétől működő Amerikai–Szovjet Barátság Nemzeti Kongresszusa által az Egyesült Államok orvosai számára New Yorkban szervezett rendezvényen bemutassák. A film az archive.org jóvoltából teljes egészében is megtekinthető:

A felvételeken látottaknak valószínűtlenségük miatt minden bizonnyal több köze van a szovjet propagandához, mint a valós tudományos eredményekhez, így azok ilyen formában vélhetően soha nem történtek meg, a sok korabeli forrás miatt azonban még sincs nagyon okunk kételkedni abban, hogy Brjuhonyenko kísérletei tényleg többé-kevésbé sikeresek lehettek.

Ahogy már volt róla szó, a szovjet tudós összes kísérlete közül valamiért az életben tartott kutyafej mozgatta meg legjobban a kortársai fantáziáját. Az persze nem nagyon meglepő, hogy a korabeli szovjet média ha egy kis késéssel is – vagyis három évvel az első nyilvános kísérletek után –, de felfedezte magának a témát, és hatalmas hírverést csinált körülötte.

Nem sokkal később a hír már a nyugati médiát is bejárta. Az egyik leghíresebb reakció a híres ír drámaíró, G. B. Shaw tollából született, aki a szokásos szellemességével kezelte az ügyet:

A kísérletet egy olyan tudóson kellene kipróbálni, akinek az életét gyógyíthatatlan betegség, mondjuk gyomorrák fenyegeti, miáltal az emberiség ki van téve az agyának elvesztésével járó fenyegetésnek. Mi sem egyszerűbb tehát, mint hogy ezt a géniuszt fejének levágásával megmentjük a halálos ágytól, agyát pedig ily módon megszabadítjuk a betegségtől, miközben artériáiban és vénáiban fenntartjuk a mesterséges keringést, hogy továbbra is tudjon előadásokat tartani és tanácsokat adni, anélkül, hogy testének gyengeségei ebben akadályoznák. […] Egy olyan egyetem, ahol minden padsort a hozzájuk csatolt pumpával együtt az adott ország legkiválóbb agyai foglalnának el – vagyis, ahol lényegében az egész oktatási rendszer csupán agyi alapon működne – hatalmas előrelépést jelentene a mai állapotokhoz képest. […] Engem is rendkívüli módon csábít annak a lehetősége, hogy levágassam a fejem, és ezáltal mindenféle betegségtől függetlenül, a felöltözés és vetkőzés, illetve az evés szükségessége vagy bármi egyéb kötelem nélkül, a drámaművészet és irodalom mesterműveit előállítva továbbra is tollba mondhassam színdarabjaimat és könyveimet.

New York Times, 1929

Cikkét a korabeli szovjet média így kommentálta:

Pár évvel az amerikai bemutató után, 1946-ban pedig a Marvels of Science című amerikai magazin így ábrázolta képregényes formában a kísérletet:

Brjuhonyenko hatása aztán valamivel később a filmművészetbe is átszivárgott. Az 1959-es The Head című filmben például egy orvos feltalál egy szérumot, amely életben tartja egy kutya testét azt követően, hogy az meghalt. Mikor aztán a tudós is meghal, az asszisztense ugyanezzel a szérummal őt is életben tartja. A borzongani vágyók kedvéért egy részlet a filmből:

link Forrás

A további filmes példákat még napestig lehetne sorolni: hasonló ötlet köszön vissza például az 1962-es The Brain That Wouldn’t Die című horrorban:

vagy az 1994-es francia Elveszett gyerekek városában is:

link Forrás

Állítólag szintén ez a kísérlet szolgált inspirációul a 2008-as Hinni akarok című X-akták filmnek, és persze a The Simsons alkotójának animációs sci-fijében, a Futuramában is találkozhattunk hasonlókkal:

link Forrás

Sőt, a fenti, 1940-es Experiments in the Revival of Organisms című szovjet film állítólag még a Metallica 2008-as Death Magnetic albumán található All Nightmare Long című dalához áldokumentarista stílusban készült videoklipnek is inspirációul szolgált:

link Forrás

Felhasznált irodalom:

Diana Bradley: Dr. Gibbon’s heart-lung machine thrives against the odds. DOTmed HealthCare Business News magazine, 2012. szeptember 12.
Frank Swain: Hot to Make a Zombie. The Real Life (and Death) Science of Reanimation and Mind Control. Oneworld Publications, London, 2013.
Igor E. Konstantinov – Vladimir V. Alexi-Meskishvili: Sergei S. Brukhonenko: the development of the first heart-lung machine for total body perfusion. The Annals of Thoracic Surgery, 2000/3. 962–966.
Nikolai Krementsov: Off with your heads: isolated organs in early Soviet science fiction. Studies in History and Philosopy of Biological and Biomedical Sciences, 2009. június. 87–100.
S. D. Tucker: Forgotten Science: Strange Ideas from the Scrapheap of History. Amberley Publishing, Gloucestershire, 2016.
Shaw feels ‘tempted’ to have head cut off. New York Times, 1929. március 17. 5.
Vladimir V. Alexi-Meskishvili – Evgenij V. Potapov – Erik A. K. Beyer – Roland Hetzer: Nikolai Terebinski: A Pioneer of the Open Valve Operation. The Annals of Thoracic Surgery, 1998/4. 1440–1443.
Wolfgang Böttcher – Vladimir V. Alexi-Meskishvili: Sergej Sergejewitsch Brychonenko (1890–1960): Pionier des kardiopulmonalen Bypasses in der Sowjetunion. Kardiotechnik, 2003/2. 73–77.
W. R. Probert – D. G. Melrose: An Early Russian Heart-Lung Machine. The British Medical Journal, 1960. április 2. 1047–1048.