Dear White People: Nagyon jól szórakozol, pedig a felét nem érted

  • Vigyázat! Kisebb spoilerek!  

Kb. tíz éves lehettem, amikor az Annie Hall című Woody Allen filmet először adták a tévében magyarul. Emlékszem, hogy a szüleim nagyon várták. Színes, szinkronizált, amerikai vígjáték - biztos valami ilyesmi volt róla a tévéújságban. Nagyon meglepődtem, mikor azt mondták, hogy nem nézhetem meg. De félelmetes? - ezt kérdezgettem, a szüleim pedig azt mondták, hogy nem az, csak nem érteném meg. Végül meggyőztem őket, hogy nézzük együtt. Abban igazuk volt, hogy a film nagy részét 10 éves fejjel egyáltalán nem értettem, de ez nem zavart. Voltak azok a típusú poénok, hogy "Egy akkora pók van a fürdőszobádban, mint egy pingpongasztal" amik nekem is nagyon tetszettek, a többin pedig a szüleim nagyon nevettek, úgyhogy én is. A végére persze elaludtam. Később többször is újranéztem, mikor már nagyobb 14-16-18+ éves voltam, és egyre többet értettem meg belőle. Igazán csak utólag lett tiszta, hogy milyen sok dolgot meg nem értettem belőle kiskoromban.

Amikor a héten elkezdtem nézni a Dear White People (Kedves fehérek) című új netflixes sorozatot, nagyon hamar eszembe jutott az Annie Hall. A sorozat arról szól, hogy milyen fekete diáknak lenni egy döntően fehér amerikai elitegyetemen 2017-ben. Az utalások, poénok jelentős részét egyáltalán nem értem, mert sajnos szinte fogalmam sincs arról a kulturális közegről, amit bemutatnak. Bizonyos helyzeteket kb. el tudok helyezni, és persze azért van benne sok dolog, ami bárkinek érthető, aki néha olvas róla, hogy mi történik az Egyesült Államokban.

Dear White People egyrészt nagyon vicces, még akkor is, ha egy csomó poénról lemarad az ember. Azt is jól mutatja be, hogy még a jó körülmények között élő fekete egyetemista fiatalok élete is sokszor küzdelmes, egészen biztosan küzdelmesebb a fehér csoporttársaikénál. Ezt a vonalat nagyon ügyesen viszik végig a 10 részen. Először csak kisebb, többé-kevésbé sajnos mindennapi rasszizmusok látszanak, de később ezek összeállnak és elvezetnek sokkal súlyosabb és veszélyesebb jelenségekhez. Pont ennek az összefüggésnek a rögzítése a sorozat egyik legnagyobb érdeme. Hogy a rasszizmus sokszor egyáltalán nem tudatos gyűlölködést jelent, elég hozzá hátrányos sztereotípiákban gondolkozni. Ezek a sztereotípiák nagyon gyorsan ki tudnak élezni egy-egy szituációt. Olyan helyzetek, amik egy fehér diák számára nem járnak valódi kockázattal, egy feketének akár az egzisztenciájába vagy életébe is kerülhetnek.

Az is nagy erénye a Dear White People-nek, hogy bátran megmutatja: hiába kell minden nap rasszizmussal szembenézni a fekete fiataloknak, ettől még egyáltalán nem lesz mindig igazuk. Eleve különböző stratégiáik vannak, hogy elhelyezzék magukat egy alapvetően fehér többségű közegben. Valaki folyton keresi a konfliktust, van aki asszimilálódni akar, van, aki nagyon dühös, és van, aki csak szeretné elfelejteni a dühét. És persze van egy csomó képmutatás is, a lenézett fehér zene hallgatásától az eltitkolt fehér szeretőig.

Meg egyébként van még a sorozatban egy csomó más érdekes téma is a nemi szerepekről, szexualitásról, az oktatás és a nagytőke sajátos amerikai viszonyáról. Tíz darab fél órás rész van, ha valakinek tetszik, az két nap alatt le fogja pörgetni.

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.