Még mindig nem fizettek a veronai áldozatoknak, a KLIK menekülne az anyagi felelősség elől

Bár elvileg három helyről is kaphattak volna kártérítést - a Groupama biztosítótól, a Klebelsberg Központtól és magától a buszos cégtől - a veronai buszbaleset áldozatai és családjaik egyelőre csak némi előleget vehettek kézhez, miközben a színfalak mögött komoly birkózás folyik az anyagi ügyekben - írja a napi.hu.

A gazdasági lap cikke szerint az az alaphelyzet, hogy a biztosító összesen maximum 1,6 milliárd forint erejéig felelős, ám könnyen elképzelhető, hogy az áldozatok és a sérültek nagy száma miatt az összes kártérítés plusz sérelemdíj teljes összege ennél végül magasabb lesz. A törvény szerint, mivel iskolai kirándulásról volt szó, ilyen esetben a KLIK korlátlan anyagi felelősséggel tartozik, vagyis ők fizetik az 1,6 milliárd feletti részt, bármekkora legyen is az.

A napi.hu úgy tudja, hogy a KLIK ezért az összeférhetetlenség gyanúját is felvető lépést tett: felbérelt egy ügyvédi irodát, hogy az a károsultak segítésével szálljon be az ügy rendezésébe. Csakhogy a KLIK anyagilag felelős az ügyben, ami furcsa helyzetet eredményez, hiszen míg az áldozatok érdeke a minél nagyobb összegű kártérítés, az ügyvédi irodát fizető KLIK-é ennek éppen az ellenkezője. A lap szerint a károsultak jelentős része nem is bízik meg az érintett ügyvédjében. Az, hogy a KLIK és az állam menekülne a felelősség alól, nem az ellenérdekelt felek véleménye, hanem tény, hiszen a buszbaleset után az EMMI úgy módosítaná a vonatkozó törvényt, hogy

a köznevelési intézmények objektív kártérítési felelősségét azokra a káreseményekre korlátozza, amelyek elhárítására az intézménynek módja és lehetősége van. A köznevelési törvényt azért az alábbi kitétellel egészítenék ki: "a tanulmányi és a külföldi iskolai kirándulások esetén a köznevelési intézmény a tanulónak okozott kárért a kártérítési felelősség általános szabályai szerint felel".

A napi.hu kérdésre a KLIK tagadta, hogy ilyen okokból bérelt volna ügyvédet.


Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.
;