A Médiatanács tanulmányt íratott az Éjjel-nappal Budapestről, és kiderült, hogy a műsor VESZÉLYES

tévé
2017 május 10., 09:26
comments 263

A Médiatanács készíttetett egy tanulmányt arról, hogy az Éjjel-nappal Budapest című RTL-es műsor veszélyes-e.l Az Éjjel-nappal Budapest percepciója a befogadók körében (közvélemény-kutatás), valamint a reality valóságábrázolása című írást szerdai ülésükön meg is tárgyalták, és elfogadták a benne lévő megállapításokat, amik szerint a műsor bizony

veszélyes.

A tanulmány készítői felmérték azt is, hogy a sorozat nézőinek mi a véleményük a műsorról. Kiderült, hogy a műsort többségében nők nézik (67 százalék), és kiemelkedően az alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezők között népszerű, a rendszeres nézők 73 százalékát ők adják.

Az Éjjel-nappal Budapest által megjelenített életstílust a megkérdezettek túlnyomó többsége nem tartja elfogadhatónak: 83 százalékuk úgy vélekedik, ez egyáltalán nem szolgálhat mintául a mai fiatalok számára. A nézők zöme – 90 százaléka – azt vallja, hogy a programban bemutatott baráti és párkapcsolatokban nagyon sok probléma, konfliktus jelenik meg. A válaszolók általános meggyőződése, hogy az a mód, ahogyan a fiatalok a programbeli párkapcsolatokban a partnerükkel, szerelmükkel viselkednek, a mai fiatalság számára egyáltalán nem követendő, példaértékű. A sorozatot követők 59 százaléka úgy gondolja, a széria készítői túl nagy hangsúlyt fektetnek a szexualitás bemutatására a műsorban.

Részlet az Éjjel-nappal Budapest című műsorból
photo_camera Részlet az Éjjel-nappal Budapest című műsorból

Persze ez alapján a Terminátor is nagyon veszélyes, hiszen valószínű, hogy a nézők többsége abban sem tartja elfogadhatónak az erőszakot, és nem is élne úgy, ahogyan a Terminátor él, aki ugye igazából nem is él, mert egy robot.

A Médiatanács jelentése számos veszélyre hívta fel azért a figyelmet az Éjjel-nappal Budapestet illetően, és ezekre a kérdésekre a dokumentum szerint szükséges is lenne felhívni a lakosság figyelmét, még annak ellenére is, hogy ilyesmire külön jogszabályi kötelezettség nincsen.

Arról sajnos nem szól a tanulmány, hogy ha a nézők úgyis tudják, hogy amit a sorozatban látnak, az nem követendő példa, akkor miért kell még külön felhívni a figyelmüket arra, hogy amit a sorozatban látnak, az nem követendő példa.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.