Megharagszik Gyuri bácsi, ha nem szavazzuk meg? - ilyen most a magyar politika

POLITIKA
2017 május 12., 04:19
comments 311

2017. február 13-án nehéz vita kerekedett a kunszentmiklósi képviselő-testületben. A jegyzőkönyve a város honlapján olvasható, és olyan szöveg, mintha Bohumil Hrabal vetette volna papírra, amikor éppen görbe tükröt állítani támadt kedve az élhetetlen közép-európai rendszerek előtt. 

Az öröm

Történt, hogy még tavaly Kunszentmiklós önkormányzata pénzt kért az államtól, mert kellett aszfaltozni, elvinni az esővizet, akartak buszmegállót és még játszóteret is, és néhány napelemet is feltettek volna az önkormányzat intézményeire. 150 milliót kértek.

A kormány kegyes volt. December 22-én, éppen karácsony előtt, sokkal többet, 450 millió forintot adott a városnak, a határozatban tételesen felsorolva, hogy csak arra lehet költeni ezt a pénzt, amire kértek.

A kunszentmiklósi képviselők egy közmeghallgatáson el is mondták az embereknek a jó hírt, és azt is megígérték, hogy annyi pénz lesz, hogy akár 44, de legalább 30 utcát le lehet majd aszfaltozni.

Városháza Kunszentmiklóson
photo_camera Városháza Kunszentmiklóson Fotó: Zerind/Wikipedia

A bökkenő

Igen ám, de azon a bizonyos februári ülésen Lesi Árpád polgármester kénytelen volt bejelenteni, hogy van egy bökkenő. 

Mert dr. Naszvadi György úr, a gazdasági minisztérium államháztartásért felelős volt államtitkára azt javasolta, hogy a 450-ből 300 milliót egy "zárt rendszerű napenergetikai rendszer" kialakítására kellene fordítani, mégpedig a város ipari parkjában. Később az ülésen az is kiderült, hogy Naszvadi ezt csak szóban mondta. 

Naszvadit végig államtitkárként emlegetik az ülésen, még akkor is, ha ezt a tisztséget csak 2014-ig töltötte be.

Innen jött a kormányhoz egyébként lojális testület nagy gondja. Lesi polgármester fideszes, ahogy az ülésen részt vevő további 8 képviselő közül 6, rajtuk kívül 1 független és 1 szocialista tag van. Naszvadi György Kunszentmiklóson született és már 1976-tól dolgozott a minisztériumban.

Innentől az ülés jegyzőkönyvét foglaljuk össze.

A vita

A bejelentés után az egyik fideszes rögtön megkérdezi, hogy kié lesz majd ez a napenergetikai rendszer, és mekkora hely kell neki. A polgármester csak annyit tud, hogy az önkormányzaté lesz. Rögtön felveti valaki, hogy majd szakképzett emberek üzemeltessék. Senki sem ellenkezik.

Aztán egy másik fideszes képviselő felveti, hogy talán a 300 millió nem is elég egy ilyen dologra. Úgyhogy azt javasolja, hogy "nagyon meg kell köszönni dr. Naszvadi Györgynek, hogy milyen hatalmas segítségeket hozott a városnak", de mi lenne, ha arra hivatkoznának, hogy őket köti a kormányhatározat szövege, szóval arra kellene költeni a pénzt, amire kérték és kapták, és "ezt dr. Naszvadi György is megértheti, hogy nem ellene szól".

Csatlakozik hozzá egy harmadik fideszes, és emlékeztet, hogy az ő testületük "sokkal kisebb mint a kormány", tehát nem módosíthatják a kormányhatározatot, és felveti, hogy esetleg írhatnának egy levelet, amiben megismétlik, hogy mire kérték a pénzt.

Visszakérdez az egyik fideszes, hogy hol van az leírva, hogy a 300 milliót napenergiaparkra kell költeni. A polgármester válaszol, hogy hát "nincs leírva".

Aztán arról beszélnek, hogy a testületnek, de még a polgármesternek is más terve volt az ipari parkkal, és az államtitkár úr javaslata szembemegy minden eddigi elképzeléssel. Ekkor a polgármester így szól: "nem baj, hogy szembe megy, itt semmi sem számít". 

Ez meghatja az egyik eddigi kekeckedő fideszest, és elmondja, hogy "most ez van", úgyhogy "minden további nélkül" támogatja a Naszvadi-féle javaslatot, és talán tényleg jót tesz majd a városnak egy naperőmű. Kitalálja, hogy majd azt mondják a lakosoknak, hogy két lépcsőben lesz aszfaltozás, és hogy az "útépítésnél ennyire futotta". Később hozzáteszi, hogy nem is tudnak mit csinálni, mert szerinte különben nincs 300 millió forint.

Ekkor szólal meg egy újabb fideszes, aki eddig hallgatott. Emlékeztet, hogy amikor benyújtották az igényüket a támogatásra, akkor úgy gondolták, hogy arra van szükség, amit ott leírtak. És sokkal tisztább lett volna a helyzet, ha a plusz 300 milliót egy másik költségvetési soron küldik, eleve beleírják a kormányhatározatba, hogy mit akarnak tőlük. De aztán arra jut, hogy kevés a mozgásterük, hiszen az ember nem mondja azt, hogy nem kell 300 millió forint. Azt se tudják, hogy mi lenne ha visszaküldenék ezt a pénzt. A polgármester rögvest rászól, hogy nem küldenek vissza semmit.

Ekkor kezd körvonalazódni egy kompromisszum: megkérik a kormányt, hogy módosítsák a kormányhatározatot, és tegyék külön sorba a 300 milliót, és írják oda, hogy az napenergetikai rendszerre van szánva, mert akkor már minden világossá válik. Valaki felveti, hogy azért jó lett volna, ha Naszvadi elmondja, hogy miért lenne jó erre a rendszerre költeni.

A szintén fideszes alpolgármester ekkor száll csak be a vitába. Szerinte nem olyan nagy dolog egy ilyen módosítás, nyugtatgatja a többieket. Bevallja, hogy ő is inkább utat építene a pénzből, de tudja, hogy "ezt a labdát nem szabad visszarúgni". Most már örül annak, hogy a legutóbbi közmeghallgatáson nem mondták meg konkrétan, hogy melyik utcákban csinálnák meg az utat, mert akkor "még kellemetlenebb helyzetbe" kerültek volna.

Az egyetlen független képviselő kér ekkor szót, és szintén az emberek haragja miatt kezd aggódni: "ez most presztízsveszteség az emberek előtt" - mondja, és szerinte sokkal fontosabb lenne aszfaltozni inkább. Attól tart, hogy azt fogják mondani az emberek, hogy a naperőmű "úri passzió". Jobb lett volna, ha Naszvadi idejön, "és elmondja, hogy te fiúk, azért szeretném és ezért és ezért". Vívódik a képviselő, mert "Naszvadi úrral összerúgni a port az sem jó", de hát "fontosabb lenne az utca"

Aztán hozzáteszi, hogy annyira tiszteli egyébként az államtitkár urat, hogy szerinte "kár, hogy nincs két Naszvadi", de hát nem Naszvadi indul a helyi polgármester-választáson, ezért ez így mégse jó. Végül arra jut, hogy ő nem tud állást foglalni, döntsék el azok, "akik ismerik a szálakat".

Az egyik fideszes szól, hogy neki is hasonló gondjai vannak, úgyhogy ő inkább tartózkodna. Hozzáteszi még a végén, hogy egyébként "végtelenül támogatja" a polgármester urat és "nagyon-nagyon szereti, ahogy eljár a város ügyeiben".

Az alpolgármester igyekszik segíteni a lelki vívódásban. Felidézi, hogy ő a múltkor megszavazott egy lakáskiutalást a polgármester úrra tekintettel, pedig minden porcikája tiltakozott ellene. Kell néha nehéz döntéseket is hozni, akár rossz döntéseket is, figyelmezteti a képviselőket.

Erre az egyik fideszes azzal nyugtat mindenkit, hogy az emberek meg fogják érteni, hogy a 300 milliót napelemre adták, és nem másra.

Ekkor viszont a polgármester szól, és megismétli, hogy sajnos erről nincs írás, a kormányhatározat nem erről szól, "ebből van a probléma". Sőt, felidézi, hogy Naszvadi úr neki azt mondta, hogy fogalma sincs, hogy miért nem szerepel a határozatban ez külön tételként. "Senki nem tudja, mi történt" - foglalja össze a 300 millió forint problémáját.

Ekkor az egyik fideszes felveti, hogy nem bántanak-e meg valakit, ha kezdeményezik a kormányhatározat módosítását, hogy legyen papírjuk arról, hogy a 300 millió mire van. A polgármester azt válaszolja, hogy Naszvadi úr lát bele jobban a lapokba.

Az alpolgármester ismét igyekszik konstruktívan lendíteni a vitán: felidézi, hogy 2015-ben is kaptak 150 milliót, és abból a kastélyt is fel kellett volna újítani, de sikerült rávenni a kormányt, hogy módosítsák az akkori határozat céljait, és így elmaradhatott az a munka. Most is biztos lehet módosítást kérni.

A legfontosabb kérdés

Ezután hirtelen minden eldől. A független képviselő megkérdezi, hogy ha nem szavazzák meg a naperőművet, akkor haragszik-e majd Gyuri bácsi. 

Mire a polgármester kimondja azt a mondatot, ami végleg eldönti a vitát: dr. Naszvadi György államtitkár úr "akkor nem foglalkozik velünk soha többet".

"Nem tartom helyesnek, de nem tudunk mit csinálni" - mondja erre a független képviselő, és szavaznak.

A kérelem

Megszavazzák, hogy a képviselőtestület "nagy tisztelettel kérelmet nyújt be Magyarország Kormányához" az őket támogató határozat módosítása érdekében, és kerüljön be a támogatási célok közé a "napenergia park kialakítása az ipari parkban: 300,0 millió forint" sor, míg az "útjavítás, csapadékvíz-elvezetés, buszmegálló kialakítása, játszótér építése" sorhoz menjen csak 150 millió forint. 

Annyit még megtettek, hogy az önkormányzati intézményekre szánt néhány napelemet kihúzták az utóbbi sorból, hiszen Naszvadi úr is megmondta a polgármesternek, hogy nem kell kétszer szerepelnie annak, hogy napenergia.

Egy ellenszavazat volt csak, nem derül ki a jegyzőkönyvből, hogy kié, de tippünk szerint a vitához hozzá se szóló MSZP-s képviselő lehetett az. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.