Megint kiderült, hogy Avril Lavigne már régen meghalt, és egy hasonmás helyettesíti

káosz
2017 május 16., 13:51
comments 126

Avril Lavigne a 2000-es évek elején éppen túlvolt bemutatkozó lemezén, a Let Go-n. Tinik millió dúdolták a Sk8ter Boit meg a Complicated-et, ő viszont vissza akart vonulni a nyilvánosság elől. 

Ezért felbéreltek egy hasonmást, Melissát, aki helyettesítette, amikor meg kellett jelenni valahol.

Egy idő után Melissát megtanították énekelni is. Avril közben egyre inkább magába zárkózott, miután pedig meghalt a nagyapja, 2003-ban öngyilkos lett. Az Avril-szekér viszont ekkor annyira futott, hogy a popbiznisz nem engedhette meg magának a veszteséget, ezért Melissa tovább játszotta a szerepet. És játssza azóta is.

Arra, hogy 2003 óta Avril már nem ugyanaz az Avril, bizonyíték 

  • a második lemez sötétebb hangvétele
  • megváltozott külső
  • és a megváltozott magasság.
link Forrás

Ha ez a történet ismerős, nem véletlen. Az "Avril Lavigne meghalt-hoax" legalább egyszer már körbejárta az internetet, és komoly kultusza is van. Legutóbb 2015-ben ment körbe, és az elmélet terjesztője akkor többek között azt akarta bemutatni ezzel, hogy

az emberek tényleg bármit elhisznek az interneten.

link Forrás

Azóta kiderült, az eset nemcsak ezt mutatja meg. Nemcsak, hogy az emberek bármit elhisznek, 

de még el is felejtik, hogy egyszer már elhitték, ezért képesek újra elhinni azt, vagy legalábbis újra eljátszani, hogy elhiszik.

A napokban ugyanis újra előkerült az Avril halott-hoax (többek között egy brazil oldalnak köszönhetően), és azóta a BBC-től a Buzzfeedig újra és újra elmagyarázzák a nagy lapok, hogy mi a helyzet Avril Lavigne halálával.

És azt hallottátok, hogy meghalt Avril Lavigne, és régóta egy hasonmás helyettesíti?

A 2000-es évek elején épp túlvolt bemutatkozó lemezén, amikor.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.