Nincs pénz a karbantartásra, június közepén bezár a Planetárium

Budapest
2017 május 17., 18:59
comments 256

Borzasztó állapotban van az épület, a fenntartó Tudományos Ismeretterjesztő Társulatnak pedig elfogyott a pénze, június 18-án bezárja kapuit a Planetárium, írja a PestBuda.hu. Már mindent megtettek, amit megtehettek, de túlnőtt rajtuk a feladat, mondta Lőrincz Henrik csillagász a lapnak. 

„Milliárdos beruházásra van szükség, a technikai fejlesztést is beleszámítva. De az igazán sürgető feladat az épület felújítása, a kupolán kívül gyakorlatilag mindenhol vissza kell bontani a tetőt és egy teljesen más konstrukcióval újjáépítenünk” 

tette hozzá az előadó. Lőrincz elmondta, hogy az épület leromlott állapota mellett komoly gond, hogy technikailag is 3-4 generációval vannak lemaradva, máshol már nagy teleljesítményű videoprojektorokkal az egész kupolát három dimenzióban vetítik be. 

A Planetárium épülete a Népligetben.
photo_camera Fotó: Wikipedia

Lőrincz elmondta, hogy néhány hete minisztériumi megbízottak látogattak a Planetáriumba, hogy felmérjék az állapotát, de egyetértettek már akkor abban Planetáriumot meg kell menteni. A támogatásról szóló döntést a legjobb esetben is csak az Országgyűlés őszi ülésszakában hozhatják meg, amit külön nehezít, hogy az épület az állam, a fővárosi és a X. kerületi önkormányzat osztatlan közös tulajdonát képező Népligetben áll. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.