Vesztegetés miatt őrizetbe vettek tíz röszkei határrendészt

bűnügy
2017 május 17., 12:03
comments 23

A Központi Nyomozó Főügyészség vezetője, Keresztes Imre az MTI-nek számolt be arról, hogy hivatali vesztegetés elfogadása miatt vettek őrizetbe több, a Röszkei Határrendészeti Kirendeltség állományába tartozó határrendészt, az ügyészség tíz ember esetében indítványozta az előzetes letartóztatás elrendelését. 

Keresztes elmondta, hogy a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indult nyomozás megállapította, hogy a határátkelőn dolgozó rendőrök rendszeresen kértek és fogadtak el pénzt a ki- és belépő külföldiektől. A gyanúsítottak a beosztotti állományhoz tartoznak, tiszti rendfokozatú rendőr nincs köztük. A Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn és kedden tartott több rendőrnél is házkutatást, ezek során nagy összegű készpénzt foglaltak le. Összesen 32 rendőrt hallgattak ki gyanúsítottként. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.