Csak az nem hallgathatja le Trumpot, aki meg se próbálja

külföld
2017 május 18., 12:13
comments 110
Donald Trump a Fehér Ház Rózsakertjében az Imádság Nemzeti Napján, 2017. május 4-én.
photo_camera Donald Trump a Fehér Ház Rózsakertjében az Imádság Nemzeti Napján, 2017. május 4-én. Fotó: Mark Wilson/Getty Images

Követhetetlen tempóban robbannak ki az újabb és újabb botrányok Donald Trumpról. Az elmúlt hetek napi átlag egy botránya után csütörtökön négy újabb botrányra ébredhet az amerikai közvélemény, aminek mindeközben azt a hírt is fel kell dolgoznia, hogy

egy frissen kinevezett különleges ügyész akár azt is vizsgálhatja, hogy Trump akadályozta-e az igazságszolgáltatást.

Tyű!

Nézzük, milyen hírekkel kell versenyeznie ennek. Hát, például azzal, hogy

Donald Trumpot még egy nagyon-nagyon közeli szövetségese szerint is Vlagyimir Putyin pénzelheti.

Egy frissen előkerült, független forrásból is megerősített és hitelesített hangfelvétel szerint 2016 június 15-én, vagyis bő egy hónappal Donald Trump hivatalos elnökjelöltté választása előtt a képviselőház többségi republikánus frakciójának vezetője, a jelenleg Trump egyik legfontosabb törvényhozási szövetségesének számító Kevin McCarthy egy magánbeszélgetés során azt állította, hogy

"Két emberről gondolom azt, hogy Putyin fizeti őket: Rohrabacherről és Trumpról".

Dana Rohrabacherről azt érdemes tudni, hogy a külügyi bizottság tagjaként lelkes védelmezője Trump bármelyik lépésének, és felszólalásaiban indokolatlanul sokszor vette már védelmébe Putyint és Oroszországot. A felvételről pedig azt, hogy McCarthy mondata után a képviselőház republikánus elnöke, Paul Ryan sietve közbevágott, és minden jelenlevőt megesketett, hogy az elhangzottak titokban maradnak.

McCarthy a New York Timesnak nyilatkozva már azzal próbálta elütni a dolgot, hogy csak tréfált. "Rossz vicc volt csupán, nem több" - mondta. Ryan szóvivője, Brendan Buck szerint is "egyértelműen humoros próbálkozás volt" a mondat. Arra azonban egyikük se adott magyarázatot, hogy akkor Ryan miért esketett meg mindenkit, hogy titokban tartják a 11 hónapig titokban is maradt beszélgetést.

McCarthy és Ryan a beszélgetés előtt külön-külön tárgyalt Vlagyimir Grojszman ukrán miniszterelnökkel, aki arról beszélt, hogy a Kreml populista politikusok támogatásával igyekszik aláásni a demokratikus intézményeket más kelet-európai országokban.

Rájuk szakad a mennyezet

Hát, ez nem hangzik túl jól, különösen annak fényében, hogy mától egy, az igazságügyi minisztériumtól ugyan nem teljesen független, de rendkívül széles felhatalmazású ügyész vizsgálhatja Trump kampánya és az orosz kormány kapcsolatait. Ehhez képest már-már megnyugtatónak, de legalábbis szinte már magától értetődőnek hangzik, hogy

a Fehér Ház megint hazudott.

Na, ezen már tényleg csak az lepődik meg, aki szatyorban él, a Fehér Ház legutóbb James Comey kirúgása után hazudott nagyon látványosan. Most egy régebbi, márciusi hazugságuk lepleződött le. Akkori állításuk szerint ugyanis fogalmuk se volt róla, hogy Michael Flynn, Trump három hét után kirúgott nemzetbiztonsági főtanácsadója a török kormány fizetett lobbistája volt. Pedig, mint most kiderült, Flynn ezt momentán pont elmondta Trumpnak még a kinevezése előtt. Nem úgy, mint azt, hogy a választási győzelem után többször is tárgyalt az orosz nagykövettel az Oroszország elleni szankciók feloldásáról.

A sztorinak mégis lehet jelentősége, mert szerda este az is kiderült, hogy Flynn nemzetbiztonsági főtanácsadóként

megfúrta az amerikai hadsereg egyik, pont Törökországnak nem tetsző tervét,

ami a fentiek fényében különösen bájos. Tíz nappal Trump beiktatása előtt Barack Obama nemzetbiztonsági főtanácsadója, Susan Rice hívta találkozóra Flynnt, hogy egyeztessenek az ISIS elleni stratégiáról. Obama kormánya tervet dolgozott ki az Iszlám Állam fővárosa, Rakka bevételére. Ebben a tervben nagy szerepet szántak legmegbízhatóbb térségbeli szövetségeseiknek, az egyben legütőképesebb szárazföldi erőnek is számító szíriai kurdoknak.

A törököknek dolgozott a törökök fizetett embere!

Mivel Obama elnökségéből már csak tíz nap volt hátra, a tervet Trumppal is le akarták okézni, mégiscsak az ő elnöksége alatt zajlottak volna a harcok. Flynn egy percig sem hezitált, a török érdekeknek megfelelően azt kérte, hogy ne kezdjenek bele a terv megvalósításába. Ezzel

több hónappal elodázta az ISIS elleni harc döntő csatáját.

Trump végül Flynn kirúgása után hetekkel áldását adta a tervre.

A botránykrónika zárásaként pedig barátkozzanak meg a gondolattal, hogy

a világ legnagyobb hatalmú elnökét nemhogy az oroszok, de gyakorlatilag bárki lehallgathatja.

Jó, talán ez se olyan megrázó azok után, hogy Trump maga oszt meg szigorúan titkos hírszerzési értesüléseket az orosz külügyminiszterrel, veszélybe sodorva ezzel még a hír forrását is, de azért mégiscsak elég sajátos, hogy

Trump Mar-a Lago-i, kvázi másodfehérházként szolgáló birtokának számítógépes rendszere szinte teljesen védtelen.

Eleve már az is elég sajátos, hogy az elnök ideje számottevő részét egy olyan helyen tölti, ahova bárki besétálhat, csak egy tagsági igazolványt kell kiváltania. A golfszálló vendégei az elmúlt hónapokban tanúi lehettek már pár válsághelyzetnek, amikor a köztük vacsorázó Trumpot hirtelen a telefonhoz szólították.

Még egy hülyének is sikerülne

Az amerikai non-profit tényfeltáró magazin, a Pro-Publica a Gizmodóval közös cikke szerint a birtok wifije annyira gyengén védett, hogy

akár öt perc alatt is feltörhették volna, ha akarják.

Trump New Jersey-i golfbirtokán, Bedminsterben - ahol szintén töltött már időt elnökként - pedig két teljesen nyitott wifi-hálózatot is találtak, amelyekre tényleg akárki rácsatlakozhat.

Márpedig a wifi-hálózatra csatlakozva akár a neten is hozzáférhető eszközökkel elég könnyű begyűjteni az ugyanazt a hálózatot használó eszközök adatforgalmát, így akár az azokon a hálózatokon folytatott beszélgetéseket is lehallgathatják.

Ha pedig valaki azt hinné, hogy ez csak elméleti veszély, az vegye figyelembe, hogy Trump szállodáiban hasonlóan gyenge a kiberbiztonság, és szállodalánca tavaly 50 ezer dollárt fizetett azért, mert szállodái hálózatából 70000 hitelkártya-adatot és 302, az Egyesült Államokban személyazonosításra is használt egészségbiztosítási számot loptak ki hackerek.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.